Szakcsi Jazz All Stars címmel gálakoncertet rendeznek március 1-jén a fővárosi MOMkultban. Az est során a Szakcsi Jazz Egyesület 24 tagja áll színpadra máshol nem hallható formációkban.
Két koncerten is a fiatalok kerülnek a középpontba a Cziffra Fesztiválon: május 8-án az Ötpacsirta Szalonban három ifjú zongoraművész lép fel a Fókuszban a fiatalok című hangversenyen, május 21-én pedig Halász Judit lesz Balázs János vendége a MOMKultban.
Huszonhat év - Privát Petőfi címmel koncertszínházi bemutatót tartanak április 22-én a MOMkultban; az előadás Petőfi Sándor és a hozzá kapcsolódó asszonyok életét meséli el.
Párizs aranykorát és az 1950-es évek pesti kávéházi hangulatát is megidézi a 2023-as Cziffra György Fesztivál, amelynek eseményeire zenei és irodalmi meglepetésekkel, érdekes beszélgetéssel, örömzenéléssel és díjkiosztóval is készülnek a szervezők.
A Sziget címmel dupla albumot készített az iLand zenekar. A legendás progrock csapat, az East egykori zenészeiből alakult formáció szeptember 6-án a MOMkult-ban mutatja be az anyagot.
A hatvanas évektől a napjainkig terjedő időszak legnagyobb rock'n'roll, funky, R&B és west coast slágerei szálalnak meg a Time After Time című jótékonysági koncerten december 9-én a budai MOMkultban.