Először rendezi meg az Erőművek éjszakáját a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH), országszerte 42 erőművet és fűtőművet nézhetnek meg a látogatók pénteken.

Az elmúlt öt évben kevesebb mint felére, 73 milliárdról 33 milliárd forintra csökkent a lakossági fogyasztók közműtartozásainak összege.

A balkáni régióban és Magyarországon jelentős, tartós lehűlés volt januárban, ami csaknem három héten át megemelte az áramfogyasztást.

A Tigáz befizette a 100 millió forintos bírságot, amelyet a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal szabott ki a gázszolgáltatóra a behajtási költségátalány jogszerűtlen alkalmazása miatt.

Az új hazai megújuló villamosenergia-termelés támogatási rendszer célja, hogy segítse a megújuló energiára vonatkozó 2020-as célkitűzések teljesítését, valamint a megújuló energiaforrásból áramot előállító termelők piaci integrációját.

A Főgáz Zrt. nem tárgyalt a gázszámla-tartozások elengedéséről, átvételéről a többi földgázszolgáltatóval, így a fogyasztók átvétele után is a korábbi szolgáltatónál maradnak a tartozások, amit utóbbiak jogi eszközökkel is behajthatnak.