Új technológiákat, "okos város"-rendszereket, információs technológiai megoldásokat és a környezetbarát innováció lehetőségeit kínálva igyekeztek lendületet adni magyar vállalatok képviselői a magyar-kínai együttműködésnek a délnyugat-kínai Csungkingban az elmúlt napokban.

Több mint 170 álláslehetőséget kínál frissdiplomásoknak mérnök, közgazdász, IT, természet- és társadalomtudományi területeken a Mol-csoport tehetségfejlesztő programja, amelyre április közepéig lehet jelentkezni.

A tavalyinál kisebb, könnyebb és sokkal "autószerűbb" járművel indul a győri Széchenyi István Egyetem csapata a jövő héten a hollandiai Rotterdamban rendezett Shell Eco-marathon versenyen.

Csányi SándorCsányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke szerint az utánpótlás egyik problémája, hogy a fiatal játékosok nem igazán jutnak lehetőséghez az első osztályú klubok felnőtt csapatainál.

pénz tehetségeknekA Debreceni Egyetem Agrár- és Gazdálkodástudományok Centrum öt elsőéves hallgatójának a tandíját finanszírozzák ebben a szemeszterben az OTP és a centrum közös tehetséggondozó programjának keretében.