A következő hetekben kapja meg a változó kamatozású jelzáloghiteles ügyfelek többsége a banki tájékoztató levelét arról, hogy a kamatkockázat miatt célszerű lenne fix kamatúvá alakítania szerződését.
A 4iG Nyrt. a T-Systems Magyarország Zrt. akvizíciójával összefüggésben teljesítette a Magyar Nemzeti Banknál meghirdetett növekedési kötvényprogramban való részvételhez szükséges független hitelminősítési eljárást.
Emlékérmét bocsát ki szombaton Magyar vizsla megnevezéssel a Magyar Nemzeti Bank az Országos Vadásznap alkalmából, valamint új, a magyar pásztor- és vadászkutyafajtákat bemutató sorozatot indít.
Kiemelkedően, a június végéig eltelt egy évben 16 százalékkal bővült a vállalati hitelállomány, a kkv-hitelállomány pedig 13 százalékkal emelkedett. Emellett a háztartási hitelek is több mint 8 százalékkal nőttek idén a második negyedév végéig.
A Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint több ezer éves barátság köti össze a kínai és magyar népet, a két országot pedig 70 éves diplomáciai kapcsolat, most pedig új korszakot élünk.
A Magyar Nemzeti Bank és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat országos ösztöndíjpályázatot hirdet olyan diákoknak, akik a 2018/2019-es, illetve a 2019/2020-as tanévben végzik az általános iskola 2-3. osztályát.
Azt javasolja a Magyar Nemzeti Bank a változó kamatozású jelzáloghitellel rendelkezőknek, hogy minél hosszabb időre fixálják a kamatot, mert egy esetleges pénzügyi válság nagy kockázatot jelent.