Ebben az évadban ünnepli fennállása 15. évfordulóját a Budapest Jazz Orchestra. A zenekar a Swing Evening Show című koncert show-val ünnepel szombaton négy énekes szólista közreműködésével a fővárosi Honvéd Kulturális Központban.

CimbaliBandVidámpark címmel készítette el új stúdióalbumát a hazai világzenei színtér egyik népszerű szereplője, a CimbaliBand.

Egymást követő két napon ad koncertet Budapesten Cliff Moore brit gitáros, aki csütörtökön az A38 hajón a bátyja, a legendás Gary Moore tiszteletére szervezett emlékesten lép fel, másnap pedig a Muzikumban zenél.

Összesen 21 helyszínen lesznek koncertek április 30-án a nemzetközi dzsessznap magyarországi eseményein. Budapest mellett hat vidéki és három határon túli városban nyolcvan magyar és külföldi előadót láthat a közönség az ingyenes rendezvényen.

A Magyarországról és külföldről érkezett tizenkilenc fiatal tehetség közül Szabó Marcell nyerte a Nemzetközi Bartók Béla Zongoraversenyt.

Először hallható Magyarországon a világ legtehetségesebb kortárs dalszerzői és énekesei között számon tartott Rufus Wainwright.

Hétfőn kezdődik a zongora szakos hallgatók és az ifjú művészek számára bemutatkozási lehetőséget kínáló Nemzetközi Bartók Béla Zongoraverseny Szegeden.