felsőoktatás, hallgatókA Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint a hallgatói szerződések arra jelentenek garanciát, hogy az adófizetők pénzéből finanszírozott diákok itthon, az adófizetők érdekében is dolgozzanak.

KDNPA Kereszténydemokrata Néppárt szerint Gyurcsány Ferenc a 2012-es évet értékelő keddi beszédében az Orbán-kormány hibáiról beszél, miközben az ország azt "a súlyos örökséget nyögi", amelyet a Gyurcsány-Bajnai vezetésű kormányok akasztottak a nyakába.

Harrach PéterA Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője szerint pártja a részarányának megfelelően, sőt a fölött tudta érvényesíteni elképzeléseit a kormányzati munka során.

Salamon LászlóA KDNP-s Salamon Lászlót jelölte alkotmánybírónak az Országgyűlés Alkotmánybíróság elnökét és tagjait jelölő eseti bizottsága hétfőn.
Semjén Zsolt, fotó: Földi Imre/MTI (archív)

Semjén Zsoltfotó: Földi Imre/MTIPolitikai karaktergyilkosságnak nevezte a miniszterelnök-helyettes szombati országházi sajtótájékoztatóján a szakdolgozatával kapcsolatban kirobbant ügyet.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes tudomásul veszi az ELTE bizottságának hivatalos állásfoglalását, amelynek alapján semmilyen intézkedés nem indul szakdolgozata ügyében.

A családok és a szociálisan rászorulók védelmére fókuszál a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP).

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hétfőn teljes egészében közzétette 1990-ben kelt doktori dolgozatát és az átminősítéséről szóló hivatalos okiratot a www.kormany.hu oldalon. Megjelentették a kormányzati portálon a KDNP-s politikusnak az ELTE-re, 1992-ben készített szociológia szakdolgozatát is.