Eladta ingatlan-portfóliójának jelentős részét a TriGranit; az erről szóló megállapodást már aláírták a nemzetközi magántulajdonú befektetési vállalattal, a TPG Real Estate-tel.

Idén az első fél évben 3083 új lakás épült, 6 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban, a kiadott lakásépítési engedélyek száma 5581 volt, 39 százalékkal több a 2014. január-júniusinál.

A Balaton mellett a használt üdülők ára az elmúlt egy évben 20 százalékkal emelkedett, de az átlagos négyzetméterár még mindig csak 150 ezer forint körüli.

A lakásépítési, illetve -vásárlási kedvezmény néven futó, vissza nem térítendő állami támogatás július elsejével átalakul.

Áprilisban tizenkétezer használt lakás kelt el Magyarországon, az év első négy hónapjában negyvennégyezer lakás cserélt gazdát, ez 57 százalékkal több az egy évvel korábbinál.

Kedvet kaptak a fiatalok a lakásvásárláshoz egy friss felmérés szerint, ezzel egyidőben a megtakarítási célok között is első helyre lépett a lakásra gyűjtés.

Közzétették a külföldiek tavalyi magyarországi ingatlanszerzésének engedélyezéséről szóló statisztikai adatokat a kormány honlapján.