A Gödöllő és a Kaposvár is sima győzelmet aratott hazai pályán a női röplabda NB I pénteki játéknapján: előbbi az Újpest, utóbbi pedig a Miskolc csapata felett diadalmaskodott.

A Gödöllői Királyi Kastély (GKK) Erzsébet királyné életének jelentős férfi szereplőit bemutató kiállítássorozat harmadik, péntektől látható tárlatának középpontjában a férje, Ferenc József osztrák császár és magyar király áll.

fotó: Soós Lajos/MTIA rendszerváltoztatás utáni első miniszterelnök, Antall József emlékét őrző táblát avattak a Gödöllői Városi Könyvtár és Információs Központ udvarán vasárnap.

Csak az tud komoly szellemi tevékenységet folytatni, jó döntéseket hozni, aki fizikai erőnlétére is odafigyel - fogalmazta meg a pénteken több mint 700 résztvevővel megkezdődött bírósági sportnapok fő célkitűzését az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke Gödöllőn.

A Békéscsaba és a Gödöllő is bejutott a legjobb négy közé a női röplabda NB I-ben, előbbi a Miskolc, utóbbi pedig az Újpest ellen szerezte meg a szükséges harmadik győzelmet a negyeddöntő szerdai játéknapján.

Bakos Piroskának és Győri Enikőnek ítélte oda első alkalommal az Erzsébet királyné ezüst emlékérmet, s a vele járó díszoklevelet a most először megrendezett Erzsébet-bál szervezőbizottsága és Gödöllő polgármestere.