A kezdődő fesztiválszezonra sok alkalmi kapcsolat jellemző, ami növeli a HIV-fertőzés veszélyét. Ezt közölte az Egyesített Szent István és Szent László Kórház (ESZSZK) infektológus főorvosa az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.

Levonult a szerdától több mint kétszáz megbetegedést okozó, calici vírus okozta fertőzés a szegedi Gregor József Általános Iskolában, ahol hétfőn már csak 33 tanuló hiányzott.

A kutyáknak háromhavonta féreghajtót kellene kapniuk, de alig akad gazdi, aki ezt betartja. - Magyarországon minden második kutya bélféreggel fertőzött, a kölyökkutyák között pedig még ennél is nagyobb, kétharmadnyi a férges egyedek aránya. 

Először is, fontos tudni, hogy ha valaki a lépfenével megbetegszik, az bizony nem látszik azonnal, mert 3-4 nap is lehet a lappangási idő. De tulajdonképpen minek is kell látszania?

Az országos tisztifőorvos szerint feltételezhetően emberi ürülékből származó calici vírus okozhatta a Magyar Úszás Napján, Balatonfüreden történt megbetegedéseket.

A HIV-fertőzés, illetve AIDS-megbetegedés elleni küzdelem elősegítésére, szakmai irányításának fejlesztése érdekében az egészségügyért felelős miniszter tanácsadó szerveként január elsejével megalakul a Nemzeti HIV/AIDS Munkacsoport.