A Fidesz-frakció kezdeményezni fogja hétfőn, hogy az Országgyűlés vegye napirendre azt az európai parlamenti határozatot, amely gyakorlatilag a "Soros-terv" több pontjának végrehajtását vetíti előre.

A gazdasági, migrációs és társadalmi problémák, valamint az elhúzódó válságok együttes hatása új válaszokat és jobb együttműködést igényel az Afrikai Unió és az EU között, valamint új lendületet kell adni Afrika fejlődésének.

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén megszavazta szerdán a schengeni külső határellenőrzés szigorítását és felgyorsítását szolgáló elektronikus rendszer felállítását és azt, hogy regisztráljanak mindenkit, aki az Európai Unión kívülről érkezik.

Hosszabb élettartamú, könnyebben javítható használati tárgyak gyártását biztosító jogszabályok bevezetése mellett érveltek a képviselők az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén kedden.

Az Európai Parlament megszavazta az európai uniós határvédelmi ügynökség és a nemzeti hatóságok erőiből összeállítandó uniós határőrizeti szerv létrehozására vonatkozó határozatot.

A Törökországgal bevándorlási ügyekben folytatott európai uniós együttműködés javításának fontosságát hangsúlyozta brüsszeli közös nyilatkozatában Klaus Iohannis román államfő és Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke.

Gálszécsy András szerint Kovács Béla nem "átlagos kém", mivel az információkat nem megszerezte, hanem "szolgáltatta".