Előzetes letartóztatásba került Nagykanizsán egy 19 éves férfi, aki egy éjszaka három autót tört fel, valamint megtámadott egy nőt, akitől el akarta rabolni a táskáját.

Szemérem elleni erőszak megalapozott gyanúja miatt nyomoz a rendőrség egy 16 és egy 17 éves fiú ellen, aki a gyanú szerint az aszódi nevelőintézetben molesztálta társait. A két fiatalt előzetes letartóztatásba helyezték.

Elfogták azt a szentendrei férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy április 26-án éjjel Szentendrén meglőtte élettársát, majd ismeretlen helyre távozott. A rendőrök megtalálták a férfi fegyverét.

Az amerikaiak elutasítják, hogy terrorizálják őket, ezért az erőszak hívei nem kerekedhetnek felül, bármit akarjanak is elérni.

letartóztatvaNégy órán belül elfogtak, előállítottak, majd őrizetbe vettek egy orosházi férfit, aki az Állomás utcai kispostát akarta kirabolni hétfő délután. Erről tájékoztatta a Békés Megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője kedden az MTI-t.

Vastüskéket dobált szét autópályán Kínában egy gumiszervizes férfi, hogy pangó vállalkozása több munkához jusson.

elfogták, betörőElfogta és őrizetbe vette a Kisteleki Rendőrkapitányság a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság kommandósainak közreműködésével azt a két férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy több betörést és lopást követett el Balástya térségében az elmúlt időszakban.

Elfogtak egy, az interneten öngyilkosságra buzdító férfit a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai. Ezzel legalább hat fiatal életét mentették meg.