a mesterséges intelligencia megváltoztatja a világot, forrás: Tara Winstead/Pexels.com

Miskolc városának kezdeményezésére a Gábor Dénes Egyetem, a HUN-REN SZTAKI, valamint több hazai és határon túli önkormányzat és szakmai partner részvételével hivatalosan megalakult az UrbanTech Platform.
forrás: pixabay.com

Repülőrajtot vett a digitalizáció a koronavírus-járvány éveiben: a mobiltelefon vált az internetezés elsőszámú eszközévé, tovább erősödött a közösségi média szerepe a kapcsolattartásban, és tömegek szoktak rá az online vásárlásra.
fotó: pixabay.com

Jövő februárban indul a Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja elnevezésű, 9 milliárd forint keretösszeggel rendelkező program, amelynek célja, hogy a vállalkozások rendelkezzenek digitális megjelenéssel és ezen keresztül nyissanak új értékesítési csatornákat, illetve jussanak el új vevőkhöz.
forrás: pixabay.com

Csütörtöktől a Magyar Fejlesztési Bank az európai uniós társfinanszírozású, a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások digitalizációs törekvéseit elősegítő Digitális Megújulás Operatív Program keretében két új, 0 százalékos kamatozású hitelterméket tesz elérhetővé.
Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus, miután átvette Sulyok Tamás köztársasági elnöktől (b) a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnep alkalmából a Sándor-palotában 2024. augusztus 20-án, fotó: Bruzák Noémi/MTI

A Tudományos Expón az érdeklődők többek között a tudomány és innováció, a digitalizáció és a hálózatépítés aktuális kérdéseit körüljáró előadásokon is részt vehetnek, valamint az orvostudomány legmodernebb robotsebészeti technológiájáról is ismereteket szerezhetnek.
Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára előadást tart a 15. Infotér konferencia első napján Balatonfüreden 2024. október 16-án, fotó: Vasvári Tamás/MTI

Erről beszélt a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára az Infotér konferencián szerdán Balatonfüreden.
illusztráció, fotó: pixabay.com

A magyar kkv-k jelentős részének teljesítménye még mindig nagyon gyenge a digitális transzformációban, a Digiméter idei kutatása is a magyar kkv-szektor lemaradására hívja fel a figyelmet digitális érettséget illetően.
forrás, Pixabay.com

Ezt mondta a Digitális Állampolgárság Program megvalósításáért felelős vezérigazgató-helyettese kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Könyvespolc, forrás: Pixabay.com

Ezt állapította meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság megbízásából készült kutatás, amelynek eredményéről hétfőn tájékoztatta a médiát a hatóság kommunikációs igazgatósága.