készítette: Lehet Más a Politika

A kormány családpolitikája kudarcos, és a külföldön dolgozó fiatalok hazacsábítása nélkül nem lehet demográfiai fordulatot elérni-
Varga Judit igazságügyi miniszter beszédet mond a 33. Közép-Európai Közjegyzõi Kollokvium plenáris ülésén a Budapest Kongresszusi Központban 2022. november 19-én, fotó: Illyés Tibor/MTI

A júliusban kezdődő uniós elnökségi trió - Spanyolország, Belgium és Magyarország - programjának fontos eleme lesz a migrációs kihívások kezelése, az emberkereskedelem elleni fellépés, a biztonságpolitika, a demográfiai kérdések, valamint az antiszemitizmus elleni fellépés megerősítése az igazságügyi miniszter keddi Luxembourgban elhangzott mondatai szerint.
illusztráció, fotó: pixabay.com

Csökkent a természetes fogyás mértéke 2020 első hét hónapjában, miután 4,9 százalékkal, 2488-cal több gyerek született és 5,1 százalékkal kevesebben haltak meg, mint a múlt év azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden az MTI-vel.
Korózs Lajos (archív)

Teljes zsákutcának nevezte a kormány demográfiai intézkedéseit az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista elnöke pénteken, aki kifogásolta azt is, hogy kilenc éve változatlanok az alanyi jogon járó támogatások, az inflációt követő nyugdíjemelés pedig szerinte az évszázad átverése.
fotó: pixabay.com

Horvátország, Észtország, Litvánia és Csehország is igyekszik különböző eszközökkel ösztönözni a párokat. A négy ország képviselői kerekasztal-beszélgetésen mutatták be családtámogatási rendszerüket a III. Budapesti Demográfiai Csúcs pénteki napján.

Demográfusok szerint még nem értük el az emberi élettartam határát, sőt olasz és amerikai tudósok kimutatták, hogy 105 év fölött az elhalálozás kockázata minden évben ugyanakkora.