Harmincöt éves a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a rendszerváltás után alakult első civil szervezetek egyike; a karitatív szervezet 300 intézményével és 120 önkéntes csoportjával naponta átlagosan 15 000 embernek nyújt ellátást.
Varga Judit, az Országgyûlés Európai Ügyek Bizottságának elnöke, volt igazságügyi miniszter beszédet mond, miután átvette a Szellemi Honvédõ Díjat a Civil Összefogás Fórum - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) ünnepségén a Novotel Budapest Congress Centerben 2024. január 19-én, fotó: Lakatos Péter/MTI

A Civil Összefogás Fórum - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány tevékenysége fontos a nemzet számára és sok terhet vesz le a kormányzat válláról. Mutatjuk, kik a díjazottak.
forrás: pixabay.com

Az Emmi szociális ügyekért felelős államtitkára szerint jó szociális, illetve fogyatékosellátás akkor nyújtható, ha a közösség ügyévé tud válni, ha a helyi igények az önkormányzat és a civil szervezetek összefogásával, állami segítségvállalással tudnak megvalósulni.
Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára beszédet mond a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Karának oklevélátadó ünnepségén a Ludovika Arénában 2019. július 6-án, fotó: Mohai Balázs/MTI

A Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára arról beszélt, hogy a magyar kormány családbarát fordulatot szeretne végrehajtani Magyarországon és a Kárpát-medence magyarságával kapcsolatban, s ebben a civil szervezeteknek szerepe is jelentős.