Csath Magdolna közgazdász szerint először pánikhangulat alakult ki a Brexit hatására a brit piacokon, de az unióval való kilépési tárgyalások felgyorsítása megnyugtatja majd a piacokat.

Kilépünk az Európai Unióból, de ez nem jelenti azt, hogy elhagyjuk Európát. Így  fogalmazott Boris Johnson brit külügyminiszter.

Nagy-Britanniának az Európai Unióból való kilépésével és az EU reformjával kapcsolatos magyar elvi álláspontról adott tájékoztatást Dublinban Takács Szabolcs, a Miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős államtitkára.

kivárnak a vállalkozókA stabilitás megmarad, a hangsúlyok és az irányok kicsit változni fognak a brit külügyminisztérium munkájában. Ezt mondta Ugrósdy Márton, a Külügyi és Külgazdasági Intézet szakértője.

Sem Nagy-Britanniának, sem az Európai Uniónak nem lesz jó, ha a szigetország a június végi népszavazás következtében távozik a közösségből, de a kilépés közvetve előnyös is lehet az integrációnak.

A Brexit miatt kialakult piaci bizonytalanság miatt hosszabb távon jelentős tőke áramolhat aranyba, az egyik fő menedékeszköznek számító nemesfém árfolyama egyre feljebb mehet.