A Penny Market Veszprémben nyitotta meg harmadik logisztikai központját, amely a nyugat-magyarországi üzleteket szolgálja ki, jelentősen növelve az eddigi kapacitást.

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) csaknem 440 millió forint uniós és hazai támogatást nyert az anyagcserével összefüggő betegségek folyamatainak vizsgálatára.

A lengyel kormány határozatot fogadott el az észak-lengyelországi városokat a Balti-tengertől elválasztó Visztula-turzást átvágó csatorna megépítéséről, amely mintegy 197 millió eurónak megfelelő befektetést igényel. Erről számolt be a szerdai lengyel sajtó.

Közel 90 százalékos a Komárom és Almásfüzitő közötti gátrendszer készültsége. Az új létesítmény már most nagyobb biztonságot nyújt a korábbi gátaknál, és megkönnyíti egy rendkívüli árvíz kivédését. Ezt közölte az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (ÉDUVIZIG) az MTI-vel.

A szünidő végére felújítja öt kistelepülési általános iskola mosdóhelyiségeit egy élelmiszereket, kozmetikumokat és háztartási tisztítószereket gyártó cég, a beruházásra 11 millió forintot fordítanak.