A szíriai elnök szerint törvénysértő és kudarcra van ítélve a brit királyi légierő bekapcsolódása az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet szíriai állásai elleni nemzetközi légi hadműveletekbe.

Barack Obama nem akar komolyabban változtatni Szíria-politikáján azután sem, hogy kudarcot vallott kormányának az évi több mint ötezer mérsékelt felkelő kiképzésre vonatkozó terve.

Az Egyesült Államok átalakítja a Bassár el-Aszad szíriai elnök rezsimje ellen harcoló mérsékelt ellenzéki erők kiképzési programját, nagyobb hangsúlyt helyezve a kurd alakulatokkal folytatott együttműködésre.

A május 31-én lejáró szíriai fegyverszállítási embargó meghosszabbításáról vagy feloldásáról kell dönteniük hétfői brüsszeli tanácskozásukon az EU-országok külügyminisztereinek.

Franciaország szerint egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy Szíriában vegyi fegyvert vetnek be a lázadók ellen, és az amerikaiak és a britek is csak "jelzésekkel" rendelkeznek erre vonatkozóan.

Tárgyalást ajánlott az ellenzéknek vasárnap Londonban megjelent nyilatkozatában Bassár el-Aszad szíriai elnök, közölve ugyanakkor, hogy nem távozik Szíriából, mert véleménye szerint ez nem vetne véget a konfliktusnak.

A damaszkuszi rezsim legfőbb szövetségese, Irán üdvözölte hétfőn Bassár el-Aszad szíriai elnök előző nap ismertetett rendezési tervét.