Ez kihúzná az adósságspirálból Ciprust?
2012-12-21
A ciprusi bankok közvetlen feltőkésítését javasolja az európai országoknak az ESM pénzeszközeinek felhasználásával a Nemzetközi Valutaalap. Erről számolt be pénteken a Dow Jones hírügynökség a német Handelsblatt cikkét idézve.




Kedvezményes hitellel és állami garanciavállalással támogatja a magyar cégek kivitelét a Magyar Export-Import Bank (Eximbank), amely a Magyar Exporthitel Biztosítóval (Mehib) való fúzióját követően nem piaci kockázatokat is átvállal, és forrásait a piacról kívánja beszerezni. 
Megszűnik az Erste Befektetési Zrt. és a Magyar Posta Zrt. közötti együttműködési megállapodás, így az értékpapírszámlával rendelkező postai ügyfeleket 2013. február 1-jétől kizárólag az Erste Bank országos fiókhálózatában szolgálják ki.

Egy központi bank sikeressége végső soron hitelességén múlik, azaz akkor teljesítheti az árstabilitás fenntartására vonatkozó feladatát, ha hiteles. Ezt Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke mondta Budapesten pénteken.
Lelassult a hitelkártyák számának csökkenése az első félévben, a fizetési forgalom pedig emelkedett, a piac éledezésére utal az is, hogy új, illetve akciós konstrukciók jelentek meg a kínálatban. Ezt írja a Világgazdaság.
A takarékszövetkezetek több mint 800 pénzkiadó automatájából az Erste Bank készpénzfelvételi díjaival megegyezően vehetnek fel pénzt a bank ügyfelei, erről írt alá együttműködési megállapodást az Erste Bank Hungary Zrt. és a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt.

A MasterCard bevezette az első olyan betéti kártyaprogramot, mely biometrikus azonosítást használ. 