kajak-kenu rajt (illusztráció), fotó: Kovács Tamás/MTI

Két magyar futamgyőzelem a kajak négyeseknél

Két magyar futamgyőzelem a kajak négyeseknél

A magyar férfi és női kajak négyes is megnyerte előfutamát 500 méteren a portugáliai Montemor-o-Velhóban zajló, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu Európa-bajnokság csütörtöki nyitónapján.

A délutánra nyúló délelőtti előfutamos programot a kajak négyesek előcsatározásai zárták. A férfiaknál csak az első helyért döntőt, ennek megfelelően nagy küzdelem alakult ki minden futamban. Az elsőben a magyarok – Nádas Bence, Fodor Bence, Kurucz Levente és Tótka Sándor – sokáig a címvédő és világbajnok hazaiakkal haladtak fej fej mellett, a hajrában azonban faképnél hagyták riválisukat és magabiztos győzelmet arattak.

Idejük, az 1:17.253 perc, nem hivatalos világcsúcs – korábban ilyen gyorsan még egyetlen egység sem teljesítette a távot.
Nádasék idén arany- és ezüstérmet is nyertek a világkupákon, s az egyik favoritként várhatják a szombati finálét.

Az U23-as versenyzők alkotta női négyes – Kiskó Réka, Szegedi Angelina, Decsi Dorina és Mészáros Anna – két vk-negyedik hellyel mutatkozott be idén a nemzetközi porondon, Kína mindkétszer előtte zárt, Európából két rivális előzte meg. A nőknél az első három helyért döntőt az előfutamban, de a magyarok nem bízták a véletlenre a továbbjutás kérdését, és rajt-cél győzelmet aratva léptek a legjobbak közé. Magyarország – teljesen más összeállításban – címvédő ebben a számban, amelynek fináléját ugyancsak szombaton rendezik. A délutáni-esti előfutamok során további nyolc magyar egység kezdi meg szereplését a kontinensviadalon.

Később:

előfutamok 17.00

péntek:

középfutamok 10.00 és 16.00

szombat:

döntők 11.30 és 15.30

vasárnap:

döntők 10.00 és 15.30

Kapcsolódó cikkek