fotó: Pixabay.com

Fodor Szabolcs: a munka meghozta a gyümölcsét

Fodor Szabolcs: a munka meghozta a gyümölcsét

A friss Magyar Kupa-győztes FTC-Telekom jégkorongcsapatának vezetőedzője szerint a munka meghozta a gyümölcsét, amikor szombaton sikerült legyőzniük az esélyesebbnek tartott címvédő Hydro Fehérvár AV19-et.

“Nagyon beszédes, hogy az utóbbi két Magyar Kupa-sikerünket az osztrák liga egyik élcsapata, a Fehérvár ellen arattuk”

-mondta Fodor az M4Sport-nak. Kitért rá, hogy amióta felnőtt edző, hét éve, azóta a mostani a legnehezebb szezonja – az Erste Liga alapszakaszában sem úgy szerepeltek eddig, ahogy remélte -, de most visszajelzést kaptak, hogy jó úton járnak, a munka meghozta a gyümölcsét, és bíznak benne, ezt tudják folytatni a szezon hátralévő részében.

A vezetőedző kiemelte az elődöntőben és a fináléban is duplázó, 40 éves David Booth-t, aki 535 NHL-meccsel a háta mögött példakép a többiek előtt.

“Amit tőle lehet tanulni, az az alázat. Örülök, hogy ilyen játékost tudunk idehozni. Pozitív hatással van a csapatra, nincsenek sztárallűrjei, ő pedig komoly pluszt tudott hozni a magyar jégkorongba. A csapat előtt is le a kalappal”

– tette hozzá Fodor.

Kiss Dávid, a Fehérvár vezetőedzője azt hangsúlyozta, hogy a fontos pillanatokban rossz döntéseket hoztak, és ezt használta ki az ellenfél a 3-1-re elveszített döntőben.

“Az első harmadunk nagyon jó volt, domináltunk, nálunk volt a korong, sok helyzetet alakítottunk ki, mégis csak egy gólt tudunk lőni. A kapusuk nagyon jól védett. A fordulópont egy kapu előtti kavarodás volt, ami vagy ért kiállítást vagy nem, de a Ferencváros megtalálta a játékát, kitartott a passzív játéka mellett és kontrázott, mi pedig nem jó döntéseket hoztunk. Emberhátrányban is gólt kaptunk, az előnyt meg nem lőttük be”

 – fogalmazott.

Az FTC sikerével a rekordot jelentő 16. alkalommal (1968, 1969, 1974, 1975, 1976, 1977, 1978, 1979, 1980, 1984, 1989, 1991, 1992, 1995, 2020, 2025) lett Magyar Kupa-győztes.

Kapcsolódó cikkek