fotó: pixabay.com

Elődöntőbe jutott a Budapest JA

Elődöntőbe jutott a Budapest JA

Az alapszakaszelső Budapest Jégkorong Akadémia elődöntőbe jutott az Erste Ligában, miután a negyeddöntőben csütörtökön negyedszer is legyőzte a FEHA19-et.

A fővárosiak hat gólján hat különböző játékos osztozott, és tízen szereztek pontot. A sorozat annak ellenére zárul 4-0-val, hogy az alapszakaszt utolsó, tizedik helyen záró, majd a playoff selejtezőt sikerrel vevő fehérváriak kétszer is hosszabbításra kényszerítették a fővárosi riválist. A kieséssel a FEHA19 végzett a nyolcadik helyen a ligában. Nagy lépést tett az elődöntőbe jutásért az alapszakasz-második Gyergyói HK és a magyar bajnoki címvédő FTC-Telekom is. A székely alakulat a két hazai sikert követően ezúttal is simán nyert a Dunaújváros ellen. Hatan is két ponttal zárták az estét.

Az Acélbikák csak az első harmadban tudták felvenni a ritmust, ám a 13. és a 16. percben gólt kaptak.

A második játékrész gyergyói emberhátrányos góllal indult, majd a 24. percben már 4-0 volt a javukra. A hazaiak létszámfölényben szépítettek ugyan, azonban a záró felvonásban újabb két gólt kaptak, így a GYHK összesítésben már 3-0-ra vezet, és pénteken lezárhatja a párharcot. A ferencvárosiak a 7. percben vezetést szereztek a negyeddöntőre őket választó DVTK ellen, s bár a Jegesmedvék egyenlítettek emberelőnyben, a második játékrész második felében a fővárosiak kétszer is eredményesek voltak. A folytatásban a vendégek erejéből csak egy találatra futotta, így az FTC szombaton Miskolcon kiharcolhatja az elődöntőbe jutást.

Eredmények, negyeddöntő:

4. mérkőzések:
FEHA19-Budapest JA 1-6 (1-3, 0-2, 0-1)
A párharc végeredménye: 4-0 a BJA javára.

FTC-Telekom – DVTK Jegesmedvék 3-2 (1-0, 2-1, 0-1)
Az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharc állása: 3-1 az FTC javára.

3. mérkőzések:
Dunaújvárosi Acélbikák-Gyergyói HK (romániai) 1-6 (0-2, 1-2, 0-2)
Az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharc állása: 3-0 a Gyergyó javára.

Korábban:

SC Csíkszereda (romániai)-Corona Brasov (romániai) 2-5 (1-1, 0-2, 1-2)
Az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharc állása: 2-1 a Corona Brasov javára.

Kapcsolódó cikkek