illusztráció, fotó: pixabay.com

Vadnai Jonatán bronzérmes lett a Laser hajóosztály Európa-bajnokságán

Vadnai Jonatán bronzérmes lett a Laser hajóosztály Európa-bajnokságán

A magyar szövetség honlapja szerint erős szél, nagy hullámok és hideg időjárás fogadta a 115 férfi és 78 női versenyzőt a bolgár városban, Várnán. Az első három napon lezajlott öt válogatófutam után Vadnai Jonatán a kilencedik, bátyja, Benjamin pedig a harmincadik helyről jutott az arany csoportba.

A verseny honlapja szerint Vadnai Jonatán az Európa-bajnokság második szakaszában még jobban teljesített, volt egy második, egy harmadik, egy negyedik és egy hatodik helyezése is, így végül bronzérmet szerzett. A testvére a 24. helyen zárt a 115 fős mezőnyben.

“Nagyon kellett az utolsó futam, hogy legyen két kiesőnk, és akkor a kedvező kiesőmnek köszönhetően elérhető közelségbe kerül a dobogó. Megvolt a futam, meglett a második kieső, és meglett a bronzérem”

– magyarázta a magyar szövetség honlapján Vadnai Jonatán, majd hozzátette, már a tokiói olimpia alatt elkezdte a kemény fizikai edzéseket, minden nap dolgozott a konditeremben. Utána volt egy színvonalas edzőtáboruk a Garda-tavon, később pedig egy hosszabb edzésük éppen Várnában, az Európa-bajnokság helyszínén.

“Ez utóbbinak túlságosan sok haszna nem volt, mert teljesen más szelek fújtak, mint most. Az erőnléti edzéseknek ilyen a durva időjárási viszonyok között viszont óriási hasznát láttam. Ideális lett a testsúlyom, és bírtam erővel a futam minden pillanatát”

– nyilatkozta a friss Eb-bronzérmes.

Kapcsolódó cikkek