Vízilabda, fotó: Kovács Tamás/MTI

Simán legyőzte az Európa-bajnokot Magyarország

Simán legyőzte az Európa-bajnokot Magyarország

A magyar női vízilabda-válogatott felkészülési mérkőzésen rendkívül simán, 14-10-re legyőzte kedden az Európa-bajnok holland együttest Szolnokon.

A két gárda a világkupára hangol, és csütörtökön a fővárosi Hajós Alfréd Sportuszodában találkozik egymással.

Eredmény:

felkészülési mérkőzés:

Magyarország-Hollandia 14-10 (3-2, 2-3, 4-1, 5-4)

a magyar csapat gólszerzői: Hajdú 4, Faragó, Varró, Vályi 2-2, Lendvay, Tiba, Alaksza, Horváth Zs. 1-1

A magyar válogatott első mérkőzését játszotta a sikeres világkupa-selejtező óta, és mindjárt a holland csapattal került szembe, amellyel az év elején Madeirán Európa-bajnoki döntőt játszott, s végül ötméteresekkel bukta el a finálét.

Cseh Sándor szövetségi kapitány az ifjú csapatát most amennyire lehet, még inkább fiatalította, ez azonban a teljesítményen egyáltalán nem látszódott. A magyar válogatott Faragó Kamilla duplájával gyorsan ellépett, s bár a hollandok zárkóztak, többször is egyenlítettek, nem tudták átvenni a vezetést. A félidőt követően először hárommal ellépett a házigazda, sőt a negyedik negyed elején Vályi Vanda fordult le villámgyorsan Lendvay Zoé védekezését követően, és vágta be a ziccert (10-6).

A hollandok a záró játékrészben próbáltak visszajönni a meccsbe, de Horváth Zsófi centerből négy perccel a vége előtt visszaállította a négygólos különbséget.

Ezután Hajdú Kata pillanatai következtek, aki rövid időn belül hármat is berámolt a riválisnak, fölényessé téve ezzel a magyar győzelmet.

Kapcsolódó cikkek