Tótka, Molnár, Dudás és Kuli indul férfi K-4 500 méteren

Tótka, Molnár, Dudás és Kuli indul férfi K-4 500 méteren

A duisburgi világkupaversenyen ezüstérmes Tótka Sándor, Molnár Péter, Dudás Miklós, Kuli István összeállítású kajak négyes indul az 500 méteres távon a jövő heti belgrádi Európa-bajnokságon.

A magyar szövetség (MKKSZ) honlapjának hétfői beszámolója szerint Hüttner Csaba szövetségi kapitány a hazai rangsorolón mutatott forma, valamint a két világkupán nyújtott teljesítmény alapján jelölte ki a négy versenyzőt, akik Duisburgban csak kicsivel kaptak ki a tavalyi világbajnok német egységtől.

“Nehéz döntés volt, mert sok jó teljesítményt láttam, a két négyesben kipróbált nyolc versenyző mindegyike kiváló formában van. Az Európa-bajnokság azonban már itt van a nyakunkon, döntenem kellett, és jelenleg posztokra lebontva a legegységesebbnek azt a négyest látom, amelyik vasárnap kiválóan szerepelt a világkupán” – mondta. Hüttner a versenyzőkkel és az érintett edzőkkel egyeztetve hozta meg döntését, és elmondása szerint szinte egyöntetű vélemény volt, hogy ennek a négy versenyzőnek kell tovább készülnie az ötszáz négyesre.

A szövetségi kapitány hozzátette, tetszett neki az a hajó is, amelyben Birkás Balázs és Balaska Márk ült Dudás és Kuli előtt, de ők négyen együtt nem nyújtottak annyira kiegyensúlyozott teljesítményt. “Nekik csak a döntőben jött ki a lépés a szegedi világkupán, igaz, ott nagyon” – vélekedett. Hüttner úgy fogalmazott, a Mozgi Milán, Tótka, Molnár, Somorácz Tamás összetételű hajóban is “nagyon jó erők mozogtak, jó nyomatékkal tudtak együtt evezni”. “Abból a négyesből Milán lógott ki egy kicsit, ami rá nézve nem negatív, csak egyszerűen annak az egységnek nem volt meg a sztrókja” – magyarázta.

A kapitány leszögezte, amennyiben az Európa-bajnokságon a kiválasztott egység gyenge teljesítményt nyújt, vagy a világbajnoki felkészülés alatt csak kisebb formahanyatlást lát bármelyik versenyzőnél, akkor a másik négy kajakozóból kiválasztja a legalkalmasabb beugrót. A most megnevezett négyes tagjai az idény során más számban már nem állhatnak rajthoz, mostantól augusztus végéig együtt készülnek a világbajnokságra.