Nyerni kell a dél-koreaiak ellen

Nyerni kell a dél-koreaiak ellen

A férfi kézilabda-válogatottAz elsőfordulós eredmények alapján a leginkább legyőzhetőnek tartott ellenféllel, a Koreai Köztársaság csapatával találkozik a magyar férfi kézilabda-válogatott kedden a londoni olimpián.

Az ázsiai együttes vasárnap tíz, a magyar csapat pedig két góllal kapott ki. Amelyik a kettejük csatájában nyer, annak marad reális esélye a nyolc közé jutásra, egy újabb vereség viszont előrevetítené a kiesés komoly lehetőségét. Mocsai Lajos szövetségi kapitány az Eb-győztes dánok elleni drámai vereség után jelezte: bizonyos szakaszokban nem játszott jól csapata, és ezt a skandinávok könyörtelenül kihasználták. 

“A felkészülési meccsek egy részén rosszul kezdtünk, majd fokozatosan pörögtünk fel, most viszont fordítva történt, igaz, a dánok nem véletlenül tartoznak a világ közvetlen élvonalába, az ellenfelek minden megingásából erőt merítenek. Azt tudtuk, hogy brutálisan erős csoportban vagyunk, és várhatóan minden találkozó ilyen hőfokú lesz, mint a vasárnapi volt” – mondta az edző. A csoportban még az Eb-második szerb, valamint a dánokhoz hasonlóan aranyesélyes horvát és spanyol gárda szerepel, ebből a hármasból a szerb tűnik kevésbé veszélyesnek. 

“Könnyen előfordulhat, hogy éppen az utolsó fordulóban, a szerbek elleni meccsen dől el, ki jut tovább. Ha a dánok elleni találkozón produkált jó szakaszainkat meg tudjuk nyújtani, kevesebbet hibázunk, akkor lehet helyünk a nyolc között” – tette hozzá Mocsai. Császár Gábor, aki nyolc góljával a legeredményesebb magyar játékos volt a nyitányon, kifejtette, a szurkolókban bízhatnak, hiszen megint sokan kísérték el a csapatot. “Érezzük, hogy van bennünk erő, s ez nagy részben köszönhető drukkereinknek. Ez egy olyan csoport, ahol minden percet végig kell harcolni, minden gólért kőkeményen meg kell küzdeni. Megyünk tovább, szeretnénk javítani a dél-koreaiak ellen” – fogalmazott az irányító. A Koreai Köztársaság csapata elleni mérkőzés kedden 12:15-kor kezdődik.

A B csoport 1. fordulójának eredményei:

Dánia-Magyarország 27-25
Horvátország-Koreai Köztársaság 31-21
Spanyolország-Szerbia 26-21  

Az első négy jut tovább a negyeddöntőbe.