A férfi kötöttfogású birkózók 77 kilogrammos kategóriájának gyõztese, Lõrincz Tamás (b) és testvére, a 87 kilogrammos kategória ezüstérmese, Lõrincz Viktor a világméretû koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpián a Makuhari Rendezvényközpontban 2021. augusztus 4-én, fotó: Illyés Tibor/MTI

Lőrincz Viktor: az elmúlt egy évben mindent a birkózásnak rendeltem alá

Lőrincz Viktor: az elmúlt egy évben mindent a birkózásnak rendeltem alá

A kötöttfogásúak 87 kilogrammos kategóriájában ezüstérmes Lőrincz Viktor elismerte, hogy döntőbeli riválisa, az ukrán Zsan Belenyuk jobb volt nála.

“A cél az volt, hogy kibirkózzam magamat, ne maradjon bennem hiányérzet. Ezt megtettem. A terv az volt, hogy a második menetben még rátegyek egy lapáttal, hogy ne intsenek meg, de ezt nem tudtam elkerülni, a lenti támadása nagyon jó volt, nem tudtam kivédeni”

– idézte fel a finálét a BHSE 31 éves versenyzője, aki úgy méltatta riválisát, hogy nemcsak technikailag erős, hanem fejben is, ennek köszönheti, hogy két világ- és három Európa-bajnoki cím után az olimpia is összejött neki a riói ezüstöt követően. Hozzátette, tudomása szerint Belenyuk eddig akart birkózni. Harmincéves ellenfele ukrán édesanyától és ruandai édesapától született Kijevben, kilencévesen kezdett el birkózni, két évvel ezelőtt pedig bekerült az ukrán parlamentbe.

A 2017-ben Európa-bajnok Lőrincz Viktor a folytatást illetően óvatosan fogalmazott, mert az elmúlt egy évben mindent a birkózásnak rendelt alá, így most csak pihenni szeretne, illetve horgászni a 77 kilósok között győztes testvérével, Tamással.

“A kislányom születése nagyban hozzájárult a sikerhez, neki nyertem ezt az érmet. Bár ő még nem fogja fel mi ez, de rengeteg erőt adott nekem”

– mondta Lőrincz Viktor, akinek koronavírus-fertőzés miatt sokat kellett kihagynia a felkészülésből, emiatt az alapozás eleje rendkívül nehéz volt számára.
Bátyjáról szót ejtve azt emelte ki, számára követendő példakép volt, hogy honnan hova lehet eljutni kemény munkával. Szerinte testvérének óriási szerepe van ebben az ezüstéremben, de szerényen úgy fogalmazott, egy kicsi neki is van az ő aranyában. Lőrincz Viktor számára sokat jelentett, hogy fivére a döntő után azt mondta, büszke rá.

“Tamás bemutatta, hogy 34 évesen is lehet olimpiát nyerni”

– mondta Lőrincz Viktor, aki Párizsban a következő olimpián éppen annyi idős lesz.

“De nem akarok ennyire előre rohanni”.

Arra a felvetésre, hogy a riói kudarcok után ő vette rá testvérét a folytatásra, most megtörténhet-e fordítva, nevetve úgy válaszolt: “ha jön velem, akkor én is nyomom tovább”.

Kapcsolódó cikkek