Póta Georgina a német Shan Xiaona ellen játszott mérkõzésén a 2024-es párizsi nyári olimpia nõi asztalitenisz-tornájának elsõ fordulójában a Dél-párizsi Arénában 2024. július 27-én, fotó: Czeglédi Zsolt/MTI

Ismét a világ tetején Póta Georgina

Ismét a világ tetején Póta Georgina

Az asztaliteniszezőt nagy meglepetésként érte, hogy ismét ott lehet a kontinens egyik legrangosabb egyéni asztalitenisz-versenye, a februári Európa Top 16-bajnokság mezőnyében, de mint mondta, most is szeretne felkészülten odaállni az asztalhoz, és kihozni magából a maximumot.

A kontinentális szövetség (ETTU) hétfőn közölte az indulók listáját. A tájékoztatásból kiderül, hogy a kétszeres Európa-bajnok, ötszörös olimpikon Pótának most nem sikerült beverekednie magát a 14 kiemelt közé, de hét másik riválisával játszhat a főmezőnybe kerülésért. A nyolcfős kvalifikációban, amelyet a verseny első napján bonyolítanak le, két kieséses kör dönt a két győztesről, akik csatlakozhatnak a legjobb 14-hez.

“Őszintén szólva nagy meglepetés volt számomra, amikor megkaptam az e-mailt, hogy idén is részt vehetek a Top 16-on”

– nyilatkozott a 41 éves Póta Georgina.

“Már jó ideje nem indultam nemzetközi versenyen, így a világranglistán is hátrébb csúsztam, viszont itt az európai ranglista számít és így befértem a mezőnybe. Ez a verseny mindig is az egyik kedvencem volt. Európa krémje játszik, mégis nagyon barátságos a hangulat, és mindig tele van a terem nézőkkel. Két meccset kell nyerni a főtáblához, a nevezési listát nézve nem lesz könnyű dolgom, de ahogy eddig is, most is felkészülten szeretnék odaállni az asztalhoz, és kihozni magamból a maximumot.”

A 125 000 euró összdíjazású tornát, amelynek idén is a svájci Montreux ad otthont, február 5. és 8. között rendezik.

Póta Georgina 14. alkalommal állhat asztalhoz a viadalon.

A selejtezős mezőny: Anna Hursey (Wales), Annett Kaufmann (Németország), Charlotte Lutz (Franciaország), Andreea Dragoman (Románia), Izabela Lululesku (Szerbia), Lea Rakovac (Horvátország), PÓTA GEORGINA (Magyarország), Rachel Moret (Svájc)

Kapcsolódó cikkek