Nagy János, az enciklopédia szerzője és főszerkesztője elmondta, a könyvet június 5-én mutatták be az Olimpiai Tanulmányi Központban. A korábbi Eb-ezüstérmes birkózó hangsúlyozta, a nemzetközi program alapját az a magyarországi modell adja, amely több mint egy évtizede működik közel 100 oktatási intézményben, mintegy 17 000 gyermek részvételével. A programban nevelkedett sportolók már 64 olimpiai részvétellel büszkélkedhetnek és nyolc olimpiai érmet szereztek.
Nagy János kiemelte, ez fontos visszaigazolása annak, hogy a megfelelő sportág korai megtalálásának valóban komoly jelentősége lehet egy sportoló későbbi pályafutásában.
Jelezte, a mostani cél az, hogy a magyar tapasztalatokra épülő kiadvány nemzetközi szinten is elérhető legyen a fiatalok, a szülők, valamint az oktatási és sportszakmai szereplők számára. Fontos fejlemény, hogy a könyv hivatalos szakmai referenciaként bekerült a NOB Olimpiai Tanulmányi Központja Olympic World Library gyűjteményébe, ahonnan egy linken keresztül át lehet lépni a www.jointesport.com oldalra. A digitális kiadás magyar és angol nyelven, teljesen díjmentesen elérhető regisztrációt követően ezen az oldalon.
A nemzetközi kezdeményezés mellett, az önkormányzatok közreműködésével, elindult a “Sportágválasztás olimpikonokkal” rendezvénysorozat is, ennek alapját szintén a sportágválasztó enciklopédia adja.
A sorozat következő állomására szerdán 16 órakor kerül sor Csongrádon, ahol Guzi Blanka világbajnok öttusázó lesz a vendég.












