az aranyérmes Kós Hubert a férfi 200 méteres hátúszás eredményhirdetésén a fukuokai vizes világbajnokságon 2023. július 28-án, fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Ez sarkallta olimpiai bajnokunknak az újabb diadalra

Ez sarkallta olimpiai bajnokunknak az újabb diadalra

Kizárólag a győzelmek és a csúcsdöntések motiválták az elmúlt hetekben Kós Hubertet, aki nagy fölénnyel nyerte meg a világkupa összetett versenyét, a három állomáson kilencből kilenc hátúszószámban diadalmaskodott, továbbá megdöntötte a 200 és a 100 világrekordját.

Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok klasszis a hazai sportági szövetség honlapjának hozzátette: ezután következik a neheze.

“Eddig tartott a pihi, megyünk vissza a levesbe, érkezik a terror. Most még négy napig itt edzünk, aztán irány a magaslat, három hét brutál hajtás”

– mondta texasi egyeteme campusára visszatérve.

A rövidpályás vk-sorozatot három észak-amerikai helyszínen, Carmelben, Westmontban és Torontóban bonyolították le.

“Nem is tudom, melyik volt a legjobb része, a kilenc per kilenc, vagy a rekordok… Egyedül ötven háton nem tudtam megúszni az országos csúcsot, ami azért bosszant kicsit, de az összes többiben sikerült. Még száz vegyesen is”

– értékelte teljesítményét.

“A hazaúton gondolkodtam el azon, igazából hol voltam három éve és hol tartok most… Akkor jöttem ki, és szintén Amerikában rendezték a világkupát. Kétszáz háton bejutottam a döntőbe, de úgy vertek le öt másodperccel, hogy csak néztem. Most meg nyerem az összetettet és úszok két világcsúcsot. Igazából itt jön ki Amerika, hogy mekkora hangsúlyt kap a víz alatti delfinezés és a fordulók. Látszik, mennyire fontos része ez az úszásnak, és mennyit segített nekem az évek során, ezen a versenyen meg különösen”

– fejtette ki.

Beszélt a világcsúcsokról is, és megjegyezte, hogy “ez még mindig csak rövidpálya”.

“Ötvenesben világcsúcsot úszni, na, az a top. Persze, ettől még iszonyú jó érzés”

– tette hozzá.

Kós Hubert számára ez a sorozat kizárólag az úszás élvezetéről szólt.

“Olimpián, világbajnokságon nem lehet ennyire felszabadultan versenyezni, mint egy világkupán. Imádtam ezt a három hetet, az úszás még sohasem esett ennyire jól, még sohasem éreztem magam ennyire könnyednek, ezért is jöhettek ezek az eredmények”

– idézte őt a hunswim.com oldal.

Sikereivel 184 000 dollár (61 millió forint) pénzdíjat úszott össze.

Az összetett elsőség 100 000 dollárt jelent, az egyes állomások összegzésénél elért két első és egy második hely 34 000-et ér, a három korona (50, 100 és 200 háton mindhárom állomáson ő nyert) további 30 000-et, a két világrekord pedig 10 000-10 000 dollárt. Egyelőre azonban ez a pénzdíj a nemzetközi szövetség kasszájában marad.

“Számomra a világkupa-szereplés kizárólag az úszásról szólt, arról, hogy lássam, hol tartok edzettségben, mennyit tudtam fejlődni rövidpályán”

– szögezte le, hozzátéve: nem izgatta őt a pénzdíj.

Bár tudja, hogy szép összeget keresett, emlékeztetett rá, az egyetemi szabályok elég szigorúak abban a tekintetben, hogy mennyi pénzt kaphat a versenyzés után.

“Azaz most két dolog számít: az úszóteljesítmény és az, hogy mindenben kövessem az NCAA előírásait. Azt majd az összeférhetőséget vizsgáló complience-részleg megmondja, jogosult vagyok-e bármennyire a díjazásból, vagy sem. Ebben egyébként semmi újdonság nincs, hiszen 2022-ben is részt vettem a világkupán, és az akkor nyert, igaz, a mostanihoz képest jóval szerényebb pénzdíjam is bent maradt a WA kasszájában hasonló okokból”

– idézte fel, majd hangsúlyozta, nem szeretne azzal komolyabb anyagi kockázatot vállalni, hogy esetleg elveszíti a texasi ösztöndíját, illetve kizárni sem akarja magát az egyetemi csapatból.

“Hiszen a célunk az, hogy egymás után harmadszor is megnyerjük az NCAA-t, és erre szerintem minden esélyünk megvan. Úgy gondolom, lesz még sok jó évem az úszásban az egyetem befejezését követően, indulhatok még sok versenyen és nyerhetek elég pénzdíjat. Ez a sorozat, az itt szerzett tapasztalatok pedig tökéletesen szolgálták a felkészülésemet és azt, hogy még jobb versenyző lehessek.”

A 22 éves magyar versenyző a múlt héten Torontóban 200 m háton 1:45.12 perces eredménnyel diadalmaskodott, ezzel több mint fél másodperccel javította meg az ausztrál Mitchell Larkin tízéves, 1:45.63-as világrekordját, majd 100-on 48.16 másodperccel győzött, és az amerikai Coleman Stewart 2021 nyarán felállított 48.33-as rekordját adta át a múltnak.

Kapcsolódó cikkek