Bátor vagy? Vár a Föld gyomra!

Bátor vagy? Vár a Föld gyomra!

Augusztus 9-én, szombaton rendezik meg ötödik alkalommal az egyik legkülönlegesebb hazai kerékpárversenyt a Kőbánya alatti pincerendszerben.

A Mofém Underworld Kupának a Maglódi út alatt húzódó járatrendszer és a felszínen lévő Merkapt Maraton Sportközpont ad otthont. A viadal nyomvonalát alkotó föld alatti szakaszon a pince belmagassága változó, átlagban 2-2,5 méter, a járatok szélessége három és nyolc méter között változik, de 80 centiméter széles vasajtón is át kell majd hajtani.

A szervezők tájékoztatása szerint öt futamot tartanak, közülük a napot indító 30 perces próbafutam ajánlható a versenyzéssel még csak ismerkedőknek. A többire az edzettebbeket várják, a versenyzőket a nemük és a születési idejük alapján sorolják be, a nők és a junior korúak futama 60, míg a férfiak futamai 70 percig tartanak majd. 
Egy világbajnok már biztosan lesz a mezőnyben Kövér Márton személyében, aki tavaly maratoni kenuban szerzett világbajnoki címet. A pincerendszer terhelhetősége miatt futamonként legfeljebb hetvenen indulhatnak. Nevezni a rendezvény honlapján, a www.underworldkupa.hu címen lehet augusztus 7-ig.