szurkoló zászlóval a kezében (archív)

Pálinger Katalin: meg kell vernünk a horvátokat

Pálinger Katalin: meg kell vernünk a horvátokat

A Magyar Kézilabda Szövetség alelnöke szerint a női válogatottnak le kell győznie Horvátország csapatát a franciaországi Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában, hétfőn.

A magyarok az első körben, szombaton 28-25-re kikaptak Hollandiától a montbéliard-i C csoportban, a horvátok pedig a spanyolokkal szemben maradtak alul 25-18-ra.

“Csalódott vagyok, mert azt gondolom, meg lehetett volna nyerni ezt a meccset, de a szívem mélyén tudom, és be kell vallanunk, hogy a tapasztalat nagyon sokat számít. A hollandoknál olyan játékosok villantak a végén, akik több világversenyen játszottak, nálunk pedig olyanok hibáztak, akiknek ez az első. Persze, egyáltalán nem okolom őket”

– nyilatkozta Pálinger, aki 1997 és 2012 között 254 alkalommal szerepelt a válogatottban. Hozzátette, reményei szerint a magyar nemzeti csapat játékosai továbbra is optimisták, és a vesztes mérkőzésből is tanultak.

“A csapatnak leginkább türelemre van szüksége, a küzdéssel és a hangulattal elégedett vagyok. Már délelőtt is éreztem, hogy továbbra is pozitív a mentalitása a társaságnak, ami nagyon fontos”

– mondta a korábbi világklasszis kapus. Hozzátette,

a következő mérkőzés megnyerése nagyon sokat jelentene a válogatottnak,

de már az Európa-bajnokság első napjai is több meglepetést hoztak, ezért egyetlen csapatot sem szabad lebecsülni.

“Ki kell mondanunk: meg kell vernünk a horvátokat. Biztosan kőkeményen fognak harcolni, és nagyon jó teljesítményekre lesz szükség, hogy meg tudjuk verni őket, de én továbbra is nagyon bízom a csapatban”

– szögezte le Pálinger.

A Győri Audi ETO KC 152-szeres válogatott átlövője, Tomori Zsuzsanna súlyos térdsérülés miatt nem játszhat a tornán, ennek ellenére elutazott Montbéliard-ba, és a lelátóról figyeli a mérkőzéseket.

“Nagyon tetszett a találkozó, én már a kezdés előtt azt jósoltam, hogy ki-ki meccset fogunk játszani. Az utolsó tíz-tizenöt percen kell kijavítani. Ebből lehet építkezni a spanyolok és a horvátok elleni mérkőzés előtt, mert szerintem ők ennél egy kicsit gyengébbek, és nincs annyi tapasztalt játékosuk, mint a hollandoknak. Abszolút kiegyenlített a csoport”

– vélekedett.

A magyar együttes az első félidőben három góllal is vezetett, a szünetben 11-11, majd az ötvenedik percben 22-22 volt az állás, de ekkor egy elhibázott csere miatt a hollandok több mint egy percig kettős emberelőnyben kézilabdáztak, és egy 5-0-s sorozattal eldöntötték a meccset. Tomori szerint a rossz cserénél volt a magyarok mélypontja, utána már nem tudtak újítani, hogy visszakapaszkodhassanak.

“A fáradtság jött először, utána a koncentrációval is voltak problémák, illetve az ellenfélnél tapasztalt játékosok szerepeltek. Az első félidő nagyon tetszett, nagyszerűen küzdöttek a játékosaink, akkor kellett volna még néhány góllal növelni az előnyt, úgy talán a későbbi hullámvölgyet jobban át tudtuk volna vészelni. Első mérkőzésnek jó volt, sok dolgot meg tudtunk valósítani, ami ötven percig működött”

– magyarázta Tomori.

Elmondta, hogy tavaszi térdműtétje után már teljes értékű edzésmunkát végez, nincsenek panaszai, és tervei szerint január 2-án, a Győr-Ferencváros bajnoki rangadón visszatér a pályára.

A magyar válogatott hétfőn 18 órától Horvátország ellen folytatja szereplését az Európa-bajnokság csoportkörében,

majd szerdán 21 órától Spanyolországgal játszik. A négyesből az első három jut tovább a középdöntőbe.