fotó: Pixabay.com

Nézzen akrobatikus kosárlabda-showt ingyen

Nézzen akrobatikus kosárlabda-showt ingyen

Ötödik alkalommal rendezik meg Budapesten a Nemzetközi Akrobatikus Kosárlabda Kupát, azaz a BuDUNKpestet.

Fülöp Attila főszervező keddi közleménye alapján jövő héten szombaton 13 órától láthatja a közönség – díjtalan belépés mellett – a Hősök terén a világ legjobb csapatainak előadásában a “szaltókkal, csavarokkal és trambulinos elemekkel tarkított, lélegzetelállító zsákolásokat”.

A tájékoztatás kitér rá: az akrobatikus kosárlabdázás több mint negyven éve indult az Amerikai Egyesült Államokból, ugyanakkor először Magyarországon rendeztek belőle nemzetközi versenyt, 10 évvel ezelőtt, szintén a Hősök terén.

Ugyanitt idén a viadal történetének legerősebb nemzetközi mezőnye gyűlik össze, hat ország csapatai mérik össze tudásukat: a magyar válogatott mellett az Egyesült Államok, Szlovénia, Kína, Irán és Franciaország együttese lép pályára. A BuDUNKpest idén a magyar sportági szövetség által szervezett Kosárlabdázás Napja, illetve Suzuki Streetball finálé betéteseménye. A sport mellett zenei és táncos programelemek is színesítik a napot. A szervezők 11 órától javasolják az érkezést az érdeklődőknek.

Kapcsolódó cikkek