A női nemzeti csapat a múlt héten – Papp Klaudia, Böröndy Vivien, Lelik Réka, Kiss Virág összetételben – a varsói világbajnokságon szerepelt. Jakab Máté szövetségi kapitány együttese 2/2-es győzelem/vereség mérleggel jutott tovább a rájátszásba, ahol legyőzte a letteket, a negyeddöntőben viszont kikapott a címvédő hollandoktól, s végül hetedikként zárt.
Tavaly a koppenhágai Európa-bajnokságon ugyancsak a negyeddöntő jelentette a végállomást, s akkor összesítésben nyolcadik lett a gárda.
Az idei Eb-re a kassai kvalifikáción keresztül vezet az út, és a szlovákiai tornán a nemzeti csapat délelőtt – elsősorban Böröndy 11 pontjának köszönhetően – 20-15-re verte a házigazdákat.
Az esős időjárás miatt a második mérkőzésre is egy közeli tornateremben került sor, ahol a torna eddigi legegyoldalúbb meccsét láthatta a maroknyi közönség: a magyarok tetszés szerint dobálták a kosarakat, az ellenfél tudásából pedig mindössze egy kétpontos találatra futotta 12-0-nál. Böröndy igazi vezérként ismét 11 ponttal zárt, a találkozó pedig a rendes játékidő vége előtt 2:24 perccel fejeződött be, amikor Böröndy bedobta büntetőből a csapat 21. pontját. Vasárnap Szlovénia és Szerbia következik, a csoport első két helyezettje jut tovább az elődöntőbe, melynek győztesei kvótát szereznek az Eb-re. A férfi válogatott 19.10 órakor a tavaly Eb-bronzérmes olaszokkal csap össze, a kétcsapatos csoport mindkét tagja továbbjut a negyeddöntőbe. A kontinenstornára szeptember 11. és 13. között kerül sor Antwerpenben.
Eredmény:
nők, B csoport, 2. forduló:
Magyarország-Georgia 21-2
A magyar pontszerzők: Böröndy 11, Papp 4, Tóth 3, Szabó 3
korábban, 1. forduló:
Magyarország-Szlovákia 20-15
később:
férfiak, D csoport, 1. forduló:
Magyarország-Olaszország 19.10
vasárnap:
nők, B csoport:
3. forduló:
Magyarország-Szlovénia 10.25
4. forduló:
Magyarország-Szerbia 14.05










