Huszonnégy nemzet, 270 tehetsége méri össze erejét

Huszonnégy nemzet, 270 tehetsége méri össze erejét

Huszonnegyedik alkalommal rendezi meg a BVSC-Zugló asztalitenisz-szakosztálya egykori játékosa, az 1995-ben versenyre utazás közben 13 évesen tragikus balesetben meghalt Molnár János emlékére kiírt nemzetközi utánpótlás versenyét.

A szervezők tájékoztatása alapján a zuglóiak Szőnyi úti csarnokában csütörtöktől vasárnapig sorra kerülő, öt utánpótlás korosztály számára kiírt viadalra 24 ország 270 versenyzője nevezett.

A legnagyobb létszámú külföldi küldöttség a szlovákoké és az izraelieké lesz.

Az emlékverseny története során először lesznek az indulók között kínai gyerekek, a Talien (Dalian) Egyetem asztalitenisz iskolája és a BVSC-Zugló asztalitenisz-szakosztály együttműködési megállapodása első lépéseként.

A résztvevők pénteken este autóbuszos városnézésen vehetnek részt, szombaton este pedig gyertyagyújtással emlékeznek majd a névadóra. A verseny – mint ahogy korábban valamennyi alkalommal – sokak közadakozásából, önkéntes tevékenységéből valósul meg.

A versenyprogram:

csütörtök (kezdés 14.30): újonc U11, újonc U12
péntek (10.00): újonc U13
szombat (10.00): serdülő U15
vasárnap (10.00): ifjúsági U18

Kapcsolódó cikkek