Helycsere lehet az élen

Helycsere lehet az élen

A Diósgyőr ellen javíthat szombaton az éllovas Videoton azután, hogy az előző két fordulóban csak egy pontot szerzett a labdarúgó OTP Bank Ligában. 

A székesfehérvári csapat az első nyolc mérkőzésén nem kapott ki, a kilencedik fordulóban viszont alulmaradt a Vasas vendégeként, legutóbb pedig pályaválasztóként döntetlent játszott a címvédő Budapest Honvéddal. A győzelem kiharcolása most sem tűnik könnyű feladatnak a Videoton számára, de nem is reménytelen – legalábbis ezt támasztja alá a statisztika. A fehérvári klub honlapján olvasható összesítés szerint a DVTK elleni eddigi 32 idegenbeli mérkőzésen négy döntetlen mellett 14-14 hazai, illetve vendégsiker született. Ezúttal ráadásul a Diósgyőr is “vendég” lesz, mivel stadionjának építése miatt a hazai mérkőzéseit Debrecenben játssza. A DVTK-ra is ráfér ugyanakkor a javítás, mivel az előző három meccsén kikapott.

Az idényt gyengén kezdő, de az utóbbi időben jó formában futballozó Ferencváros Balmazújvárosban lép pályára, s a papírforma alapján komoly esélye van a három pont begyűjtésére a tabella legalján álló újonc csapattal szemben. A második helyezett fővárosi együttes a legutóbbi három mérkőzését megnyerte, a Vasas, a Honvéd és a Diósgyőr ellen szerzett összesen tíz gólt, miközben csak hármat kapott. A Balmazújváros viszont az előző hat találkozóján csupán egy ponttal gazdagodott.

Az egyre inkább belelendülő és már harmadik helyezett Debrecen az Újpest vendége lesz. A fővárosi csapat kilenc forduló alatt két győzelem mellett háromszor kikapott és négyszer döntetlent játszott, legutóbb viszont javított helyzetén: dinamikus második félidei játékkal fordított Mezőkövesden, ahol 4-2-es eredménnyel begyűjtötte a három pontot. A Debrecen ellen viszont nehéz dolga ígérkezik, mivel a hajdúsági együttes a Videotontól az ötödik fordulóban elszenvedett vereségét követően sorozatban győzött, öt utóbbi összecsapásán begyűjtötte a lehetséges 15 pontot.

A négy forduló óta nyeretlen Honvéd az előző szezonban harmadik, a mostani idényben hullámzóan szereplő Vasassal játszik budapesti rangadót.

OTP Bank Liga, 11. forduló:
Újpest FC-Debreceni VSC 18.00, v: Karakó
Puskás Akadémia-Paksi FC 18.00, v: Szőts
Balmaz Kamilla Gyógyfürdő-Ferencvárosi TC 18.00, v: Iványi
Diósgyőri VTK-Videoton FC, Debrecen 18.00, v: Farkas
Swietelsky Haladás-Mezőkövesd Zsóry FC, Sopron 18.00, v: Szabó
Budapest Honvéd-Vasas FC 20.30, v: Kassai 

A tabella:
 1. Videoton FC               10 6 3 1 21-11 21 pont
 2. Ferencvárosi TC           10 5 4 1 22-10 19
 3. Debreceni VSC             10 5 2 3 16- 8 17
 4. Budapest Honvéd           10 4 4 2 17-15 16
 5. Puskás Akadémia           10 4 2 4 15-16 14
 6. Vasas FC                   9 4 1 4 13-15 13
 7. Újpest FC                 10 3 4 3 15-15 13
 8. Paksi FC                  10 3 4 3 17-18 13
 9. Diósgyőri VTK             10 3 3 4 15-19 12
10. Swietelsky Haladás         9 3 – 6  7-18  9
11. Mezőkövesd Zsóry FC       10 2 2 6 12-22  8
12. Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 10 1 3 6 11-14  6