A felcsúti együttes 2013 ősze óta 18 bajnokin lépett pályára az Újpest otthonában, és a két vereség mellett tízszer nyert, hatszor pedig döntetlent játszott. A mostani idényben ráadásul idegenben jobban is teljesít, mivel öt mérkőzéséből a Debrecent, a második helyezett Vasast és a harmadik, egyben bajnoki címvédő ETO-t kapott gól nélkül győzte le, de az MTK Budapest otthonában is nyert 3-2-re. Csak a Zalaegerszegtől távozott pont nélkül Babó Levente vezetőedző együttese, amely augusztus közepe, a negyedik forduló óta vezeti a mezőnyt, és egy esetleges szombati vereséggel is biztosan a tabella élén marad.
Az Újpest viszont még nem kapott ki hazai pályán, a Debrecent, a Vasast és a Zalaegerszeget is legyőzte, az MTK-val pedig döntetlent játszott, mindemellett Szélesi Zoltán vezetőedző gárdája négy forduló óta veretlen, két-két döntetlen és győzelem a mérlege.
A forduló zárómérkőzését Kisvárdán rendezik, ahol a Ferencváros vendégeskedik. A házigazda még sosem győzte le a zöld-fehéreket pályaválasztóként, csupán három döntetlennel szerzett pontokat tíz próbálkozásból, de valamennyi NB I-es összecsapást figyelembe véve is csak egyszer, öt évvel ezelőtt nyert. A Ferencváros csütörtök este a cseh Viktoria Plzennel játszik az Európa-ligában, július óta hét győzelemmel és két döntetlennel veretlen a nemzetközi kupasorozatban. A bajnokságban viszont egyelőre csak hatodik, sorozatban három döntetlent ért el, igaz hét mérkőzés óta nem kapott ki. Ugyancsak vasárnap rendezik a Debrecen-Zalaegerszeg összecsapást. A hajdúságiak a Nagyerdei Stadionban a legutóbbi hat ZTE elleni találkozójukat egyaránt megnyerték, sőt az elmúlt 24 évben csupán egy döntetlent és két győzelmet engedélyeztek zalai riválisuknak. Dzsudzsák Balázs vezérletével a DVSC 1-1-es döntetlent játszott az előző fordulóban a Ferencváros otthonában, előtte viszont pályaválasztóként kikapott a Vasastól.
Bár a Zalaegerszeg múlt hét vasárnap hazai pályán 5-1-re kiütötte a Nyíregyházát, idegenben korántsem remekelnek a kék-fehérek, akik ebben az idényben mind az öt bajnokijukat elveszítették vendégként, ráadásul mindössze egy gólt szereztek, összességében pedig már tízmérkőzéses a nyeretlenségi sorozatuk. Legutóbb Felcsúton győztek még február elején.
Pénteken az MTK Budapest-Vasas találkozót rendezik, amelyet Szuhodovszki Soma kihagy, mert a hazaiak középpályását piros lapja miatt három mérkőzésre eltiltotta a fegyelmi bizottság. A kék-fehérek kezdeti jó teljesítménye visszaesett, sorozatban három vereségnél tartanak, így visszacsúsztak a tizedik helyre. Ellenben a második Vasas továbbra sem lassít, így idegenben sincs oka az aggodalomra, mivel csak az Újpesttől kapott ki, közben pontot szerzett a Ferencváros otthonában, illetve legyőzte a Honvédot és a Debrecent. A címvédő ETO szombaton a Paks vendége lesz, a mexikói Efraín Juárez vezetőedző együttese idénybeli négy idegenbeli bajnokiján veretlen maradt ugyan, de csak az MTK-t győzte le, a Vasas, a Debrecen és a Kisvárda otthonában be kellett érnie a döntetlennel. Egy ponttal szerzett többet a Paksnál, amely pályaválasztóként a legjobbak közé tartozik, mivel csak a DVSC-től kapott ki, a Ferencvárost, az Újpestet és az MTK-t is megverte, a kispestiekkel pedig döntetlent játszott.
Csaknem tíz év után vendégeskedik Nyíregyházán NB I-es mérkőzésen a Honvéd, amely 1981 óta csupán háromszor győzött a szabolcsi megyeszékhelyen.
A Spartacus az utolsó előtti helyről várja a szombati összecsapást, s talán a hazai pályában bízhat leginkább, mivel otthon még veretlen, legyőzte az Újpestet és a Kisvárdát, de a Pakstól és a Ferencvárostól is elcsent egy-egy pontot. A Honvéd három forduló óta sereghajtó, igaz egy mérkőzéssel kevesebbet játszott. A forduló valamennyi mérkőzését az M4 Sport élőben közvetíti.
OTP Bank Liga, 10. forduló:
péntek:
MTK Budapest-Vasas FC 20.00
szombat:
Nyíregyháza Spartacus FC – Kispest-Honvéd FC 14.30
Paksi FC-ETO FC 17.00
Újpest FC-Puskás Akadémia FC 19.30
vasárnap:
Debreceni VSC-Zalaegerszegi TE FC 15.30
Kisvárda Master Good-Ferencvárosi TC 18.00
A tabella:
H Csapat M GY D V LG KG P
1. Puskás Akadémia FC 9 6 0 3 14-10 18
2. Vasas FC 9 4 3 2 18-12 15
3. ETO FC 9 4 3 2 16-11 15
4. Újpest FC 9 4 3 2 18-14 15
5. Paksi FC 9 4 2 3 19-17 14
6. Ferencvárosi TC 8 3 4 1 12- 9 13
7. Kisvárda Master Good 9 2 4 3 10-11 10
8. Debreceni VSC 9 2 4 3 13-16 10
9. Zalaegerszegi TE FC 9 3 0 6 12-18 9
10. MTK Budapest 9 2 3 4 15-17 9
11. Nyíregyháza Spartacus FC 9 2 2 5 10-19 8
12. Kispest-Honvéd FC 8 1 4 3 12-15 7
1.: BL-selejtező
2-3.: Kl-selejtező
11.: osztályozó
12.: kieső











