Kézilabdák, fotó: Jean-Louis SERVAIS/Pixabay.com

Anyagi segítség a dunaújvárosi klubnak

Anyagi segítség a dunaújvárosi klubnak

Újabb, ezúttal 169 millió forintos segítséget kapott az ősz óta komoly anyagi gondokkal küzdő Dunaújvárosi Kohász KA női kézilabdaklub.

Mészáros Lajos országgyűlési képviselő hétfőn a közösségi oldalán beszámolt róla, hogy decemberben megkereste Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető minisztert, illetve Schmidt Ádám sportért felelős államtitkárt és kérte a segítségüket.

Ennek köszönhetően a kormány 169 millió forintos támogatást biztosít a sportegyesület számára, így nem kell megszüntetni az utánpótlásnevelést, és az NB I-es csapat jövője is biztosabb alapokra kerül.

A klub november elején jelezte, olyan súlyos anyagi problémákkal küzd az NB I-ben szereplő DKKA csapatát működtető gazdasági társaság, hogy veszélybe került a felnőtt csapat szereplése a mostani szezonban. December közepén a dunaújvárosi önkormányzat azonnali segítség formájában támogatást folyósított az egyesületnek, de egyben bejelentette, hogy az elmúlt években nyújtott százmilliós mértékű támogatásokat a jövőben a város nem tudja nyújtani.

Az újvárosiak játékoskeretében jelentős változások történtek a világbajnokság miatti szünetben: csak hatan maradtak “hírmondónak” az őszi csapatból, hozzájuk rendkívül fiatal kézilabdázók csatlakoztak a klub utánpótlásából.

A DKKA 14 forduló után két döntetlennel és 12 vereséggel a bajnoki tabella utolsó előtti (13.) helyén áll.

Kapcsolódó cikkek