A címvédőként mindössze ötödik helyen álló Vörösök újabb hullámvölgye egyre mélyebb, ugyanis az előző nyolc tétmeccsükből csupán kettőt nyertek meg, jelenleg pedig hármas kudarcsorozatnál tartanak. A szerdai 2-0-s vereség különösen fájó volt a Paris Saint-Germain otthonában, ugyanis ha a Liverpool kiesik a legrangosabb európai kupasorozatból, akkor biztosan trófea nélkül zárja ezt az idényt.
Arne Slot vezetőedző együttese számára nemcsak azért lenne fontos a győzelem, hogy önbizalommal telve várja a BL-negyeddöntő visszavágóját, hanem azért is, mert szorosan a nyomában van a Chelsea, a Brentford és a városi rivális Everton, márpedig ha lecsúszik az ötödik helyről, akkor a következő szezonban csak az Európa- vagy Konferencia-ligában indulhat.
A másik magyar érdekeltségű csapat, a Bournemouth előtt a lehető legnehezebb feladat áll, mivel az éllovas Arsenal vendége lesz. Tóth Alex gárdája mindenesetre 11 kör óta veretlen a Premier League-ben, igaz, az előző öt összecsapása döntetlennel zárult, azaz a klub szurkolóinak sikerélményük is két hónapja volt legutóbb. A forduló rangadóját Londonban rendezik, ahol a hatodik Chelsea fogadja a második Manchester Cityt. Mindkét gárdának rendkívül fontos lesz a három pont begyűjtése, ugyanis előbbi a BL-indulásért üldözi a Liverpoolt, amelyet csak egy pont lemaradással követ, míg utóbbi szinte egyáltalán nem hibázhat ahhoz, hogy reális eséllyel küzdjön tovább a bajnoki címért. Josep Guardiola vezetőedző tanítványainak hátránya kilenc pont az Arsenallal szemben, de eggyel kevesebb meccset játszottak.
Premier League, 32. forduló:
péntek:
West Ham United-Wolverhampton Wanderers 21.00
szombat:
Arsenal-Bournemouth 13.30
Brentford-Everton 16.00
Burnley-Brighton 16.00
Liverpool-Fulham 18.30
vasárnap:
Crystal Palace-Newcastle United 15.00
Nottingham Forest-Aston Villa 15.00
Sunderland-Tottenham Hotspur 15.00
Chelsea-Manchester City 17.30
hétfő:
Manchester United-Leeds United 21.00
A tabella:
1. Arsenal 31 61-22 70 pont
2. Manchester City 30 60-28 61
3. Manchester United 31 56-43 55
4. Aston Villa 31 42-37 54
5. Liverpool 31 50-42 49
6. Chelsea 31 53-38 48
7. Brentford 31 46-42 46
8. Everton 31 37-35 46
9. Fulham 31 43-44 44
10. Brighton 31 41-37 43
11. Sunderland 31 32-36 43
12. Newcastle United 31 44-45 42
13. Bournemouth 31 46-48 42
14. Crystal Palace 30 33-35 39
15. Leeds United 31 37-48 33
16. Nottingham Forest 31 31-43 32
17. Tottenham Hotspur 31 40-50 30
18. West Ham United 31 36-57 29
19. Burnley 31 33-61 20
20. Wolverhampton Wanderers 31 24-54 17
A Manchester City-Crystal Palace mérkőzést elhalasztották.












