Újraválasztották az eddigi polgármestert Kisbucsán

Újraválasztották az eddigi polgármestert Kisbucsán

Az eddigi polgármestert, a független Takács Ferencet választották újra a település vezetőjének vasárnap a Zala megyei Kisbucsán, ahol azért kellett időközi választást tartani, mert tavaly ősszel szavazategyenlőség alakult ki.

Weidinger Andrea, a Nagypálival közös önkormányzati hivatal helyi kirendeltségének vezetője elmondta, a település 395 választópolgára közül 354-en voksoltak, négyen közülük érvénytelenül.

Takács Ferenc 190, az ugyancsak független Zabb Annamária 160 voksot kapott.

Kisbucsán azért kellett időközi voksolást kiírni, mert tavaly októberben a most is induló két jelölt egyaránt 141 szavazatot kapott a résztvevő 283 szavazópolgártól. Az egyetlen érvénytelen szavazólap miatt egyikük jogorvoslati kérelmet nyújtott be, de ezt végül a Pécsi Ítélőtábla elutasította, így maradt az azonos szavazatszám.

Kapcsolódó cikkek