Dúró Dóra tájékoztatót tart, fotó: Szigetváry Zsolt/MTIVégérvényesen távoznia kell a politikából Gyurcsány Ferenc egykori miniszterelnöknek, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselőjének, mert "újabb hazugágára derült fény". Ezt mondta Dúró Dóra, a Jobbik szóvivője vasárnap a fővárosban tartott sajtótájékoztatóján.
Dúró Dóra, aki egyben a párt országgyűlési képviselője is, a Jobbik majálisán azt mondta, működnie kellene Magyarországon az elszámoltatásnak, mert ez már önmagában elegendő lenne ahhoz, hogy Gyurcsány Ferenc ne lehessen parlamenti képviselő.
“Úgy gondoljuk, hogy ha Schmitt Pálnak távoznia kellett a köztársasági elnöki székből, akkor az a minimum, hogy egy ilyen – végül is Gyurcsány Ferenc által sem tagadott – botrány után a teljes közéletből vissza kellene vonulnia” – mondta a szóvivő. Újságírói kérdésre válaszolva Dúró Dóra elmondta azt is, hogy felszólítják a tudomány képviselőit, hogy szólaljanak meg ebben a kérdésben, tegyék egyértelművé az álláspontjukat. Ha ezt nem teszik meg, akkor a Jobbik parlamenti vizsgálóbizottság felállítását javasolja a kérdésben.
A HírTv Célpont című műsorában pénteken hangzott el, hogy Gyurcsány Ferenc a pécsi tanárképző főiskolán 1984-ben biológia-technika szakos hallgatóként ugyanazon a címen adott le szakdolgozatot, mint négy évvel korábban majdani sógora, Rozs Szabolcs. A férfi is megerősítette, hogy A Balaton-felvidék szőlészete és borászata címmel adott be szakdolgozatot, azt állítva, nem tudott arról, hogy a politikus később ugyanezt a témát választotta. A korábbi kormányfő, a Demokratikus Koalíció elnöke a HírTv kérdésére azt mondta: valószínű, hogy olvasta a dolgozatot, és merített is belőle.