Márki-Zay Péter, forrás: Facebook

Márki-Zay Péter: az EU-ban és a NATO-ban látjuk Magyarország jövőjét

Márki-Zay Péter: az EU-ban és a NATO-ban látjuk Magyarország jövőjét

Erről beszélt az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje hétfőn Hódmezővásárhelyen.

Márki-Zay Péter sajtótájékoztatóján azt mondta,

Magyarország a keresztény gyökerű Nyugat-Európához tartozik, a NATO-nak lesz hűséges szövetségese.

A politikus nem látja akadályát annak, hogy az EU-ban a védelmi ügyek közös európai irányítás alá tartozzanak. Úgy fogalmazott, olyan időket élünk, amelyben különösen jelentősége van annak, hogy az ország hadügyeiben merre indulunk. Rossz esetben küszöbön állhat egy fegyveres konfliktus Ukrajna és Oroszország között. Szerinte a konfliktusban egyértelműen Putyin az agresszor.

“Magyarország kiáll Ukrajna területi integritása mellett”

– mondta.

Márki-Zay Péter felháborítónak nevezte, hogy Orbán Viktor kormányfő nem utasította vissza Putyin felvetését, miszerint Magyarországnak ki kellene lépnie a NATO-ból, és le kellene mondania a saját honvédelem lehetőségéről is.

“Ezt a beavatkozást minden tisztességes magyar embernek vissza kellett volna utasítania”

– mondta, hozzátéve, Orbán Viktor azonban odajutott a “Ruszkik haza!” kijelentésétől, hogy most “az oroszok hazajárnak Magyarországra”. Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt kitért arra: egyre fontosabbá válik a kibervédelem, az orosz vagy távol-keleti támadások elleni fellépés. A dezinformáció komoly fenyegetés, amely ellen tenni kell, erre nagyon jó példák vannak, a többi között Finnországban.

Vadai Ágnes, a DK alelnöke hangsúlyozta, Magyarország hűséges és aktív résztvevője kíván lenni a szövetségnek, mind az EU-ban, mind a NATO-ban.

Magyarországnak aktívan kell alakítania a NATO politikáját és az EU védelem politikáját, hogy érdekei valóban érvényesüljenek – mondta az országgyűlés honvédelmi bizottságának alelnöki posztját is betöltő politikus.

“Az EU-n belül nemcsak a hadseregek, hanem az európai titkosszolgálatok és a hadiipar együttműködésére is szükség van”

– közölte.

Vadai Ágnes szerint a kormány 2010 és 2018 között magára hagyta a Magyar Honvédséget, éppen csak a “túléléshez szükséges” forrásokat biztosította. 2018 után költekezésbe kezdett, azonban mindezt titkosan tette. Csupán a védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos, Maróth Gáspár egy tavaly őszi nyilatkozatából tudható, hogy 2016-os árakon 12 ezer milliárd forintot fordított a kormány haditechnikai beszerzések. Ez az összeg jelenleg már 18-20 ezer milliárd között járhat – mondta a politikus.

Vadai Ágnes kijelentette, kormányváltás esetén áttekintik a 2010 utáni valamennyi haditechnikai beszerzést, és új védelmi beszerzési jogszabályt dolgoznak ki.

“Ekkora összeget nem lehet titokban, úgy felhasználni, hogy arról legalább a honvédelmi vagy a nemzetbiztonsági bizottság tagjai ne tudnának”

– mondta.

A katonáknak valós igényeken alapuló előmeneteli rendszert kell kialakítani, és nagyobb hangsúlyt fektetni a szociális, lakhatási és egészségügyi igények kielégítésére – közölte a DK alelnöke.

“Visszaállítanák a szolgálati nyugdíjuktól megfosztottak jogosultságát és lehetővé tennék korlátlan munkavállalásukat”

– mondta Vadai Ágnes.

A fegyveres és rendvédelmi szerveknél felmerült szexuális zaklatási ügyekkel kapcsolatban kifejtette, mindent meg kell tenni azért, hogy a Magyar Honvédség a diszkriminációmentesség élharcosa legyen. Ezért bevezetnék az egyenruhások ombudsmani intézményét, hogy ne csak szolgálati úton fordulhassanak jogorvoslatért, és programot indítanának azért, hogy minél több nő vegyen részt a honvédség munkájában – közölte a politikus.

Erősítenék és politikamentessé tennék a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatot.

Vadai Ágnes kitért arra is, hogy bevezetnék a strukturált védelmi párbeszéd intézményét, hogy minél szélesebb körben ismert legyen, milyen feladatokat lát el a Magyar Honvédség és mire fordítják a honvédelmi kiadásokat.

Kapcsolódó cikkek