Kiemelt támogatás a fiataloknak, megbecsülés az időseknek

Kiemelt támogatás a fiataloknak, megbecsülés az időseknek

Harrach PéterA fiatalok kiemelt támogatását és az idősek megbecsülését, a biztonság megteremtését hangsúlyozta Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője a kormány szociális intézkedéseit áttekintve csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón. 

A fiatalokat segítő intézkedések között említette meg a Nemzeti Tehetségprogramot, amelyre jövőre 3,1 milliárd forintot fordítanak, valamint az ingyenes nyelvvizsga lehetőségét, amelyre 2,6 milliárdot különítettek el. A felzárkózást segíti a kötelező óvodáztatás és a Biztos Kezdet Gyermekházak. A frakcióvezető a szegénység elleni intézkedések sorából kiemelte az ingyenes étkeztetés biztosítását, amelyre 80 milliárdos keret áll rendelkezésre, és amelyet kiegészít még a szünidei étkeztetés. Az ingyenes tankönyvellátás több mint egymillió diákot segít – sorolta, és kitért az Erzsébet táborokra is.

Harrach Péter megemlítette azokat a Btk. módosításokat is, amelyek a bántalmazások büntetési tételét növelhetik, illetve azt, hogy örökre eltiltják a gyermekekkel való foglalkozástól azokat, akik ilyen bűncselekményt követtek el. A frakcióvezető az idősekkel összefüggésben kiemelte a biztonság megteremtését, a megbecsülés kifejezését. 

Rámutatott, nemcsak megőrizték a nyugdíjak reálértékét, hanem növelték is azt 10 százalékkal. A nyugdíjrendszer kiszámítható, és a gazdasági fejlődésnek köszönhetően nyugdíjprémiumot is tudnak fizetni – jelezte, hozzátéve: második éve Erzsébet-utalványt biztosítanak az idősek számára. Kitért továbbá a nyugdíjas-szövetkezetekre is, amelyek azoknak kínálnak lehetőséget, akik úgy érzik, még szeretnének dolgozni.