Kifejtette: először azt mondták, hogy nincs elővásárlási joguk a Rákosrendezőre, aztán kiderült, hogy van, és ma az övék a terület, és “a világ legnagyobb építész irodái sorban állnak, hogy megtervezhessék”.
“Aztán azt is mondták, hogy senki se bíbelődjön a Pride megszervezésével, mert be lesz tiltva. Aztán mi mégis megszerveztük a Budapesti Büszkeség menetet, a legnagyobb politikai felvonulást, amit látott valaha a világ Budapesten. És aztán csődbe akartak minket vinni. Törvénytelenül elvették a pénzünket, és nem fizették ki a törvényes jussunkat, például a 12 milliárdot a közösségi közlekedésre. De nem sikerült”
– mondta a főpolgármester.
Közölte, a fővárosi önkormányzat rendezte az összes banki tartozását, és bár rengeteg számlát át kell tolni a következő évre, azért remélhető, hogy a Mol így is megtankolja a BKV buszait.
“Egyébként senki sem akar háborúskodni, Budapest biztosan nem, úgyhogy mindenkinek háborúskodástól mentes, boldog új évet kívánok!”
– mondta Karácsony Gergely.





