Fidesz: Vona Gábor teljesen hiteltelen

Fidesz: Vona Gábor teljesen hiteltelen

A Fidesz szerint Vona Gábor ígéretei, bevándorlás-politikája és korrupcióról szóló nyilatkozatai mára teljesen hiteltelenek lettek, a hatalomért és a pénzért mindent elárult.

A nagyobbik kormánypárt arra regált így, hogy a Jobbik elnöke azt mondta, pártja kormányra kerülése esetén megreformálják az egészségügyet, differenciált nyugdíjemelést hajtanak végre, bevezetik a férfiak nyugdíjra való jogosultságát 40 év munkaviszonyt követően, valamint fellépnek a korrupció ellen.

A Fidesz közleményében azt írta, hogy a Jobbiknál éppen a rendszerváltás óta legnagyobb politikai korrupciós botrány zajlik, Simicska Lajos pénzéből ellenzéki jelölteket és pártokat vesznek meg. A Jobbikra Magyarország védelmében sem lehet számítani a Fidesz szerint, mert Vona Gábor támadta a kerítést és megakadályozta a migránsok betelepítését tiltó alkotmánymódosítást, sőt az egészségügyet, devizásokat, nyugdíjasokat támogató intézkedéseket sem szavazta meg.