"Biztosítsák minden gyereknek a továbbtanulás jogát!"

"Biztosítsák minden gyereknek a továbbtanulás jogát!"

Ötpontos oktatási csomagot készített a Párbeszéd Magyarországért (PM), amelyben többek között azt követelik, hogy minden gyermek számára biztosítsák a továbbtanulás jogát.

Erőss Gábor, a párt elnökségi tagja szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a tankötelezettség felső határát visszaállítanák 18 éves korra, a szakgimnáziumokban a jelenleginél több közismereti tárgyat oktatnának, az első alapdiploma megszerzését pedig ingyenessé tennék.

A PM politikusa közölte, hogy az oktatásra is több pénzt fordítanának, forrásként az olimpiai pályázatra, a paksi bővítésre, valamint a kormányzati és fideszes “gyűlöletpropagandára” szánt összegeket jelölte meg. Arra is kitért, hogy rendezni kell a pedagógusok és az egyéb iskolai dolgozók bérét, valamint biztosítani kell a diákoknak a kompetenciaalapú oktatás lehetőségét.

Erőss Gábor – aki józsefvárosi önkormányzati képviselő – felszólított arra, hogy az iskolákat adják vissza a helyi közösségeknek, mert “rossz kezekben vannak az államnál”. Egyúttal követelte, hogy számolják fel a szegregáció minden formáját, legyen szó állami, önkormányzati vagy egyházi iskolákról. Minden gyermek számára biztosítani kell, hogy mire elhagyja az iskolát, addigra legalább középfokon beszéljen angolul – mondta.