"Az értékteremtő munkának kell biztosítania a fejlődést"

"Az értékteremtő munkának kell biztosítania a fejlődést"

Kövér LászlóAz értékteremtő munka fontosságát hangsúlyozta az Országgyűlés elnöke a Hugyecz László építész tiszteletére rendezett pénteki emlékülésen, a Parlamentben.

Kövér László beszédében – amelynek szövegét az Országgyűlés Sajtószolgálata juttatta el az MTI-hez – azt mondta: az értékteremtő munkának kell biztosítania a fejlődést és növelnie a gazdaságot. A házelnök az Osztrák-Magyar Monarchiában született, Kínában jelentős építészeti hagyatékot hátrahagyó építész életét a “magyar túlélés és újrakezdés képességének ragyogó példájaként” ismertette. Mint mondta, Hugyecz László menekültként érkezett Kínába, s aztán azért maradt, hogy hozzájáruljon Kína szó szerinti értelemben vett építéséhez. “Tehetség és szorgalom, szakértelem és egyedi világlátás, a hagyományok tisztelete és az új szenvedélyes keresése segítette abban, hogy felépítsen egy sor egészen egyedülálló házat, s vele egy egészen új életet” – méltatta az Országgyűlés elnöke Hugyecz Lászlót. Kitért arra is, hogy Hugyecz László tiszteletbeli konzulként nehéz időben szolgált összekötő kapocsként Kína és Magyarország között, később pedig vatikáni építészként, a Szent Péter sírját kutató csoport részeseként is “hozzátette a maga tégláit az európai kultúra hatalmas épületéhez”. Kövér László úgy fogalmazott: Hugyecz László életműve is azt példázza: nincs egyetemes értékű teljesítmény helyi értékek, lokális gyökérzet nélkül, ez utóbbiak pedig leginkább az egyetemes teljesítményekben tudnak megnyilvánulni. “Olyan világban hiszünk, amiben az együttműködés, a kölcsönös tisztelet, a megbecsülés, a kölcsönös előnyök kapcsolják össze a nemzeteket. Olyan világért küzdünk, amiben a tehetség, az alkotó szellem találkozik a lehetőséggel – s ekként új, hatalmas alkotások születhetnek” – fogalmazott beszédében a házelnök. Az 1893-ban született Hugyecz László az egyesült államokbeli Berkeley-ben hunyt el 1958-ban. Sanghaji munkássága során több mint hetven épületet tervezett.