Az egyházakkal is szövetkezik a kormány

Az egyházakkal is szövetkezik a kormány

Soltész MiklósSoltész MiklósA kormány az elmúlt években szövetséget kötött az egyházakkal is, és az elmúlt hét és fél évben a közfeladat-ellátásban és karitatív segítségnyújtásban is nagy változások történtek. Ezt mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára a Kossuth rádió 180 perc című műsorában kedden.

Soltész Miklós hangsúlyozta: a változás a határokon túl is érezhető volt, a kormány segítségével a Kárpát-medencében 5500 templomot, közösségi épületet tudtak felújítani. Az államtitkár szólt arról is, hogy fontos a karitatív szervezetek felkészültsége, megemlítve: hat karitatív és három külsős szervezet 4,5 milliárd forint támogatást nyert, ebből a forrásból az infrastruktúrájukat fejleszthetik.

Kiemelte, hogy folyamatosan növekszik az egyházi iskolák, szociális intézmények, gyermekvédelmi intézmények száma, az egyház egyre nagyobb szerepet vállal ezen feladatok ellátásában. A nyugati világot sújtó “erkölcsi kiüresedés” Közép-Európában is érződik, erre választ kell adni – jegyezte meg Soltész Miklós.