Gál József közölte, arta várnak választ a minisztertől, hogy a beruházásnak mennyi a víz,- és az energiaigénye, ezt honnan biztosítják majd, kik fognak dolgozni a gyárban, valamint tudni szeretnék, mennyi közvetlen állami támogatást kap a kínai multicég. A szóvivő emlékeztetett arra, hogy Szijjártó Péter és Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP), Nyíregyháza polgármestere csütörtökön jelentette be, hogy a Sunwoda kínai akkumulátorgyártó cég 580 milliárd forint értékű beruházással Szabocs-Szatmár-Bereg megyeszékhelyén építi fel első európai üzemét.
Kifejtette, az LMP – Magyarország Zöld Pártja már idén februárban figyelmeztette a lakosságot és a város vezetését is, hogy a kormány “sunyi módon” egy újabb akkumulátorgyár telepítését tervezi Nyíregyházára.
A kormány ezt akkor még tagadta, ráadásul februárban egy másik nyíregyházi közmeghallgatáson a kormányhivatal főosztályvezetője úgy nyilatkozott, hogy semmilyen akkumulátorgyár-beruházás előkészítése nincs folyamatban. Gál József azt mondta, hogy augusztus 3-ára, jövő csütörtökre az LMP tiltakozó utcafórumot szervez Nyíregyházára, a Kossuth térre. Az eseményre várnak minden nyíregyházit és a város környékén élőt, hogy jöjjön el és fejezze ki tiltakozását “ezen gyarmatosító beruházás ellen”. Úgy fogalmazott:
“A tömegesen ide telepített akkumulátorgyárak veszélyeztetik szűkös erőforrásainkat: a vízkincsünket, termőföldjeinket és óriási energiaigényük van”.
Az LMP szóvivője az utóbbi miatt arra is felhívta a figyelmet, hogy Magyarország energiaszükségletének 30 százalékát importálja. Gál József arról is beszélt, hogy ezek a gyárak helyi környezet-és zajszennyezést is okozhatnak, kockázatot jelentenek a talajra, a talajvízre, a levegő minőségére.
“Ezt látták Gödön, Komáromban, Bátonyterenyén és Szigetszentmiklóson”
– tette hozzá, aztán megemlítette azt is, hogy a kormány bevallottan sok ezer vendégmunkás foglalkoztatásával számol, mivel “a magyar munkaerő elfogyott”.