"A segítés és az önvédelem egyaránt fontos"

"A segítés és az önvédelem egyaránt fontos"

Harrach PéterHarrach PéterA segítés és az önvédelem egyaránt fontos az illegális migrációt tekintve, "mi mindig is a kettős felelősség elvét vallottuk". Ezt mondta a KDNP frakcióvezetője a gondola.hu portálon pénteken megjelent interjúban.

Harrach Péter azt mondta, a kettőt egyszerre szolgálja a helyi segítés, párhuzamosan a határvédelemmel. “Az előbbi az emberhez méltó körülményeket, a helyben maradás feltételeit teremti meg. Az utóbbi a saját kultúránkat és családjaink biztonságát védi” – hangsúlyozta.

A frakcióvezető szerint mindenkinek el kell ismernie, hogy a beáramló tömegek nagy veszélyt jelentenek Európára.

“Sem a helyi segítés, sem az önvédelem esetében nincs helye alkudozásnak vagy kibúvásnak. Globalizálódó világunk egyetemes felelőssége és a migráció elsődleges indítékának megszüntetése egyaránt a helyi segítség radikális növelését követeli. Kétségtelen: ez komoly anyagi áldozattal jár, de a probléma preventív kezelése olcsóbb, mint a következmények viselése. Addig is, amíg erre Európa rádöbben és cselekedni kezd, segítenünk kell azoknak, akik kultúránkhoz legalább egy szálon, kereszténységükön keresztül kötődnek. Arról nem is beszélve, hogy ők valóban üldözöttek” – nyilatkozta.

Harrach Péter közölte, hogy sok olyan barátjukat, akikkel hasonlóan gondolkodnak a migrációról, “csendes fejcsóválásra vagy dühös kifakadásra” késztetik Ferenc pápa megnyilatkozásai.

“Magam katolikus vagyok, tehát tisztelem a mindenkori pápát” – nyomatékosította, hozzátéve: Ferenc pápa gondolatainak többségét örömmel hallgatja, migrációs kijelentéseinek motívumait is érti, ebben a kérdésben azonban másként gondolkodik. 

“Ettől még katolikus vagyok, ő pedig tiszteletre méltó egyházfő” – szögezte le.

A frakcióvezető úgy értékelte, hogy a pápa mélyen hívő ember, aki érti az evangélium tiszta és egyszerű üzenetét, és bátran nekilát az erre rárakódott elemek eltávolításának. Ismeri a világban működő erőket, és tudja, hogy ezek kárvallottjai mindig a védtelen emberek.

Igazi lelkipásztor, aki Dél-Amerikában megtanulta, hogy a szegények és szenvedők mellé kell állnia. Ezt tette Argentínában, és most így cselekszik Rómában is. Szemében a migráns a hazájában uralkodó viszonyok miatt – háború, környezeti katasztrófa – segítségre szoruló ember – mondta Harrach Péter.

Arra a kérdésre, mi az oka annak, hogy az európai döntéshozatal szintjén nem működik az önvédelem, a kereszténydemokrata politikus azt felelte, mindenekelőtt “egy dekadens ideológia”, amelynek hangsúlyos eleme a multikulturális társadalomba vetett megalapozatlan és naiv hit. Úgy vélekedett, hogy ez egészen más, mint a kultúrán belüli sokszínűség, amely valóban létezik. 

Az unió tisztségviselői a multikulturalizmus elkötelezettjei, a nyugati társadalmak sok tagjában pedig a szekularizáció nyomán keletkezett űrt jobb híján “a liberális téveszmék” töltötték be. “Ma azt látjuk, hogy a valóság kényszerítő ereje elbizonytalanítóan hat rájuk” – jelentette ki. Harrach Péter szerint a nagy változások kora a jelenlegi.

“Szép és izgalmas feladat ilyenkor a hiteles megoldásokat, a továbblépés útjait keresni” – olvasható az interjúban.