A Jobbik továbbra is kiáll a szabadkereskedelmi egyezmények elutasítása mellett

A Jobbik továbbra is kiáll a szabadkereskedelmi egyezmények elutasítása mellett

Bár a kormány egyelőre levette a parlament jövő heti napirendjéről a CETA-ra vonatkozó előterjesztés megtárgyalását, ez azonban nem azt jelenti, hogy el is utasítja. Erről adott ki közleményt a jobboldali párt.

“Márpedig ez az egyetlen elfogadható döntés, ugyanis az egyezmény többek között a nemzetállamok felett álló Befektetői Bírósági Rendszerrel és a GMO tartalmú növények behozatalával sértené Magyarország szuverenitását. A Jobbik, mint felelős politikai erő arra szólítja fel a kormányt, hogy mutassunk példát Európában, és utasítsuk el Magyarországon ezt a nemzetközi szerződést. Mi mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy ez az egyezmény soha ne kapjon támogatást a Magyar Országgyűlésben, és erre szólítjuk fel a többi pártot is” – írta Nunkovics Tibor, országgyűlési képviselő.

Kapcsolódó cikkek